Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

29 év börtön a szavakért, amiket nem szabad kimondani

2011.03.03. 17:20 Módosítva: 2011.03.04. 09:22
Mind a hét vádlottat elítélte a bíróság közösség tagja elleni erőszak bűnéért egy Józsefvárosban megvert diák ügyében. Az ítélet szerint a támadás oka egyértelműen a sértett származása volt. A védelem azzal érvelt, szó sem volt előre eltervezett támadásról. Az egyik elítélt maga sem roma.

Összesen 29 év börtönbüntetésre (illetve ebből az egyik fiatalkorú elítéltet 2 és fél év javítóintézetre) ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az öt férfit és két nőt, akik megtámadtak egy diákot a józsefvárosi Tavaszmező utcában. Az ítélet szerint a sértettet magyar származása miatt bántalmazták, így közösség tagja ellen, csoportosan felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt ítéleték el őket. Közülük hatan romák, egyikük magyar.

„Hogy mersz bejönni az utcánkba?"

Az eset 2009 őszén történt, amikor R. János és felesége, H. Teréz veszekedtek az utcán, amibe belekeveredett egy villamosmérnök diák, ő éppen az utcában lévő műszaki kollégium felé tartott.

A vallomások elletmondásosak azzal kapcsolatban, hogyan keveredett bele a diák, azt viszont R. János maga is elismerte, nagyon feszült volt, mert nem sokkal korábban pénzt veszített szerencsejátékon. R. János rátámadt a diákra, közben azt kiabálta neki,„ mit képzelsz magadról, büdös magyar, hogy mersz bejönni a mi utcánkba, itt a cigányok az urak".

A diák ekkor belerúgott R. Jánosba (saját elmondása szerint önvédelemből a lábával eltolta), akinek pont az amúgy is sérült lábát találta el. Akkor csatlakozott R. több rokona, akik a szemben lévő házból jöttek ki, és üldözni kezdték a fiút. A kollégium előtt - ezt a biztonsági kamerák felvételei megerősítik - verni kezdték a diákot, aki meg tudta védeni magát, így komolyabb baja nem esett. Közben továbbra is magyarsága miatt gyalázták.

A fiú végül bemenekült a kollégiumba. Az épület előtt azt kiabálták, „hozzák ki a diákot, megdöglesz, geci magyar, kiirtunk titeket". Egy kés is előkerült, melyet a most elítélt L. Magdolna tízéves fiával, R. Robival hozatott ki a házból. Az elítéltek be akartak menni a kollégiumba, fenyegetőztek, de ezután már erőszak nem történt, hamarosan megérkeztek a rendőrök.

Sequence 01 3

Csoportosan, felfegyverkezve

Az ítélet szerint azáltal, hogy már az első támadáskor is magyarsága miatt szidalmazták a sértettet, később pedig egyértelműen ilyen tartalmú fenyegetéseket kiabáltak, az eset nem puszta garázdaságnak, hanem közösség tagja elleni erőszaknak, vagyis lényegében rasszista bűncselekménynek minősül. Ezt súlyosbítja, hogy csoportosan követték el, és a kés miatt felfegyverkezve is. A bírónő az ítélet indoklásában elmondta, azért ilyen súlyos a büntetés, mert ez kifejezi a bűncselekmény társadalomra való veszélyességét. „Vannak szavak, amiket nem lehet kimondani” - mondta perbeszédében az ügyész.

Sequence 01 2

A védelem ezzel szemben főleg azzal érvelt, hogy egyértelműen nem előre kitervelt, rasszista indítékú támadásról van szó, hanem még ha a verekedés meg is történt, az valójában garázdaság, R. József rokonai ugyanis csak meg akarták őt védeni, és kérdőre vonni a fiút, amiért belerúgott a beteg lábába. A védelem szerint a közösség tagja elleni erőszak bizonyításához nem elég pusztán a szavakat vizsgálni, sokkal fontosabbak a kiváltó okok.

Az ügy egyik érdekessége, hogy a perben negyedrendű vádlottként szereplő H. Gyula maga is magyar származású, de így is közösség tagja elleni erőszak miatt ítélték el. A jogszabályok szerint az, hogy valaki egy adott közösséghez tartozik, nem zárja ki azt, hogy azért kövessen el erőszakot valaki ellen, mert az illető is annak a közösségnek a tagja.

Az ítéletek

R. Józsefet, a kiskorú elsőrendű vádlottat 2 év hat hónap javítóintézetre ítélték bűnsegédként. Az ő esetében az ügyet összekapcsolták egy 2009 őszi nyaklánclopással is, amelyben szintén bűnösnek mondták ki. R. József akkor jött elő a házból, amikor látta, testvére verekedésbe keveredett, utána ő is üldözte a fiút.

Anyját, L. Magdolnát 4 év börtönre ítélték bűnsegédként, az ő esetében a súlyosbító körülmény kiskorú veszélyeztetése volt, mert sem R. Józsefet, sem R. Róbertet nem próbálta visszatartani, sőt, a szemtanúk szerint R. Róberttel hozatott elő egy kést.

Sequence 01 1

R. János harmadrendű vádlott 5 év 6 hónap börtönt kapott társtettesként. A súlyosbító körülmény nála az, hogy éppen próbaidőn volt kábítószerrel való visszaélés miatt. Az egyéves próbaidő egy hét múlva járt volna le.

H. Gyula negyedrendű vádlott 4 év 6 hónapot kapott mint társtettes, az ő ügyét egy lopási kísérlettel is összevonták, amelyet maga is bevallott.

R. Ferenc, aki szintén az üldözésbe kapcsolódott be, és bántalmazta a diákot, különös visszaesőként 6 év börtönbüntetést kapott.

R. Gábor, aki részt vett a lopási kísérletben H. Gyulával, 4 évet kapott társtettesként.

H. Teréz, aki egyedüliként elismerte, magyarsága miatt gyalázták a diákot, és aki vallomásaival leginkább segítette a nyomozást, 2 év nyolc hónap börtönt kapott.

A kiskorú R. Jánoson és L. Magdolnán kívül mindannyian előzetesben voltak az eset óta, ezt fenn is tartotta a bíróság, sőt, a helyszínen őrizetbe vették L. Magdolnát is. Mindannyian fellebbeztek az ítélet miatt.

Sequence 01 4

A közösség tagja elleni erőszak esetében a büntetés 2 és 8 év között lehet. Tavaly ősszel Miskolcon szintén ezen a jogcímen ítéltek el tizenegy miskolci romát. Ugyanez a vád a sajóbábonyi romák perében is.