A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba, ami - a fluktuációt is figyelembe véve - 3500-zal emeli az állomány létszámát, olvasható a Belügyminisztérium vasárnapi közleményében. Vasárnap 1800 tiszthelyettes tett szolgálati esküt a Hősök terén a miniszterelnök előtt.
Az 1800 tiszthelyettes fele januártól a Készenléti Rendőrség állományában teljesíti szakmai gyakorlatát próbaidős, hivatásos jogviszonyban. A modulrendszerű képzésben részt vevők pedig próbaidősként az ország négy rendészeti szakiskolájában, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában tanulnak, közterületi szolgálatukat július 1-jén kezdik meg.
A közlemény kitért arra: azoknak, akik esküjükhöz híven látják el szolgálatukat, a kormány új életpályát, lakhatást és továbbképzést biztosít, valamint a családfenntartás biztonságát nyújtja. A rendőrség önbecsülésének megerősítése, az emberek bizalmának újbóli elnyerése csak az állomány tagjainak feddhetetlenségével és szakszerű munkával érhető el. E célok elérésének a Belügyminisztérium kiemelt jelentőséget tulajdonít - áll a tárca közleményében.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon