A kormány nevében Balogh Zoltán államtitkár válaszolt. Érdeklődött, hogy valóban arról a szociális válságról kérdez-e, amit az Orbán-kormány idézett elő. "Bájos" - felelte az igenlő válaszra. Szerinte a válságot a szocialisták idézték elő, mert "rábeszélték az országot, hogy devizában adósodjon el", illetve tovább növelték az államadósságot, ezt pedig a lakossággal fizettették meg. Szerinte "hamisak a vádak", a szocialisták azt a válságot kérik számon a kormányon, amit ők idéztek elő. Arra, hogy nem emelték a nyugdíjat, azzal felelt, hogy a szocialisták sem, a továbbiakban pedig kizárólag azzal érvelt, hogy a szocialisták már a Fidesz előtt elkövették ugyanezeket a hibákat. Varga László emlékeztette is rá, hogy Balogh immár államtitkár, és kilenc hónapja a Fidesz kormányoz. A választ nem fogadta el, a parlament viszont igen.

Rovataink a Facebookon