Navracsics Tibor helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, szerinte furcsa, hogy pont az az MSZP hiányolja a vitát, amelyik kivonult az egyeztetésekről. "Nyolc évig önöktől mást se hallottunk, hogy milyen fontos a parlamenti munka" - mondta, erre most az MSZP kivonul. "Be kéne nyújtaniuk saját szövegjavaslatukat" - mondta, de ehelyett szerinte a szocialisták egy "trópusi adóparadicsomban tartanak majd kihelyezett frakcióülést". A kérdőíveket 8 millió háztartásba küldték el, a kérdések szerinte nem partikulárisak, hanem "igen fontos kérdések". Az árból "40 százalékot meg tudtak spórolni", fejenként 90 forintba, "egy ötvenesbe és két húszasba" kerülnek, ami szerinte nem sok."Megér-e önöknek kilencven forintot az emberek véleménye?" - kérdezett vissza. Lamperth szerint szégyen, amit Rétvári művel, mert vádaskodik, és nem adott korrekt választ. Nem is fogadta el. A parlament viszont igen.

Rovataink a Facebookon