A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt. "Azt hiszem abban egyetértünk, hogy nem sok kormány volt az elmúlt húsz évben, amelyik ennyi mindent tett" a magyarságért, kezdte válaszát, és emlékeztette a Jobbikot, hogy ők is támogatták a Fidesz trianoni emléknapról és a kettős állampolgárságról szóló javaslatait. A Máért értekezletein pedig a magyarországi pártok is részt vehettek. A szakbizottságok ügye viszont más kérdés, azok maguk szabályozzák működésüket, a szabályzat szerint pedig a szakbizottságok üléseire a Máért munkájában részt vevő határon túli szervezetek és a kormány szakértői vesznek részt. Magyarországi pártok tehát nem, de ha kérik, eseti meghívottakat delegálhatnak a szakbizottságokba. A Jobbik élni fog a lehetőséggel, mondta Szávay, de a választ nem fogadta el, mert szerinte a Máértnek kellett volna döntenie a szakbizottságokról. A parlament viszont elfogadta.
Rovataink a Facebookon