Az elempés Scheiring Gábor szerint a kormányprogram szociális és munkaerőpiaci katasztrófával fenyeget. Példával kezdett, szerinte a Gyöngyöspatán vasárnap történtek is ezt jelzik előre. "A kormány nagy ollóval nyírbálja meg a legrászorultabbak szociális támogatásait" - mondta, miközben nem teremtődnek új munkahelyek. Közben pedig egy párt uszításra használja ki a helyzetet, ami szerinte a "nemzeti érdek tagadása". Bírálta a közmunkaprogramokra fordítható összegek megfelezését. Gyöngyöspatán például tavaly 32 embert, idén legfeljebb 6-ot lehet közmunkában foglalkoztatni. "Ugyanez a helyzet Szabolcsban" - mondta, ahol az emberek se ételt, se fűtőanyagot nem tudnak venni, és még halottaik temetéséhez is segélyt kell kérniük. Ha a kormány nem változtat, Scheiring szerint a vörösiszap-katasztrófához fogható szociális katasztrófa következhet be. Bírálta a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát is, mert szerinte az elmúlt évben jelentősen csökkent a rokkantnyugdíjat igénylők száma, ha pedig ez tovább csökken, akkor valószínűleg már sérült embereket is egészségesnek nyilvánítanak. "A szegények vegzálását már megszoktuk" - jelentette ki, a közszférában tervezett változások szerinte már a középosztályra is kihatnak majd. A kormány szerinte csak "a kiadásait igyekszik kétségbeesetten csökkenteni". Szerinte idő lenne "valós megoldásokat" keresni a problémákra.

Rovataink a Facebookon