Hetvennégy ügyben tett feljelentést Miskolc polgármestere

2011.03.09. 14:16 Módosítva: 2011.03.09. 14:44

Hetvennégy ügyben tett feljelentést Miskolc polgármesteri hivatala szerdán hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen - mondta a város fideszes polgármestere sajtótájékoztatón Budapesten. Kriza Ákos közölte: a város tulajdonában lévő, tizenegy vállalatot tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél történt visszaélések közel hat milliárd forint kárt okoztak. A feljelentésekben a volt MSZP-s polgármester, egy volt alpolgármester, a volt jegyző és a vállalatok korábbi vezetői is érintettek - tette hozzá.

A legnagyobb kárt okozó ügyben 3,6 milliárd forintot vettek el a miskolciaktól - közölte a polgármester. A visszaélésekre a könyvvizsgálói átvilágításokkor derült fény.

Kriza Ákos elmondta: 2010 októberétől Miskolc vezetője, és már az átadás-átvételkor világossá vált, hogy a város pénzügyeiben nincs minden rendben. Kiderült, hogy több mint 300 millió forint különbség van az átadás-átvételben jelzett és a valós adatok között. Ezután egy részletesebb könyvvizsgálat kimutatta: míg a város cégeinek a jegyzett tőkéje 17 milliárd forint, addig ezeknek a cégeknek a kötelezettségvállalása meghaladja a 30 milliárd forintot. (A város idei költségvetése 42 milliárd forint.)

Horváth Z. Péter ügyvéd ismertetetése szerint a Miskolc Holding Zrt. cégcsoportjának 3,6 milliárd forint lejárt követelése volt. Ezek 80 százalékban olyan követelések, amelyek 99 százalékos bizonyossággal behajthatók, elsősorban közműtartozások - mondta. Az ügyvéd szerint ennek ellenére ezt a 3,6 milliárd forintos csomagot több részletben, 5 és 10 százalékos vételáron értékesítették. Például 62 millió forint értékű követelésállományt a Vorient Zrt. a Mivíz Miskolci Közmű Kft.-től 650 ezer forintért vásárolt meg, a Reg-Finance Zrt. pedig 24 millió forint értékű követelésállományt a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.-től 255 ezer forintért.

A cégcsoportok mögött olyan emberek állnak, akik korábban önkormányzati alkalmazottak, vezető tisztségviselők voltak - mondta az ügyvéd. Szerinte felvetődik a gyanúja annak, hogy esetleg bennfentes információval rendelkeztek, és nyilvánvalóan az aláírók is tudatában voltak annak, hogy a követelésállomány és a vételár súlyosan értékaránytalan.

A Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai körében elterjedt gyakorlat volt, hogy a felső vezetői számára nagy értékű életbiztosításokat kötöttek a cégek. Például a Miskolc Holding Zrt.-nél 2005 és 2010 között Halmai Gyula vezérigazgató és Stefán Csaba gazdasági igazgató részére ebben az időszakban összesen 32,4 millió forint értékű különböző biztosításokat kötöttek. A vezérigazgató esetében 2009-ben három, 2010-ben öt biztosítás volt érvényben - ismertette Horváth Z. Péter. Az életbiztosításokat többletjövedelemként adták a cégek a felső vezetőiknek, miközben jövedelmük kimagasló mértékű volt, és rendszeresen kaptak prémiumot. Az életbiztosítások ilyen mértéke szükségtelen és indokolatlan - mondta az ügyvéd. Szerinte előfordult az is, hogy a város közgyűlésének gazdasági bizottsága a vezető állású munkavállalókra felelősségbiztosítás megkötését engedélyezte, a cég ehelyett életbiztosítást kötött.

Az önkormányzat több szerződést kötött a Lakisz Szövetkezettel, 40-50 millió forint körüli összegeket utalt a társaságnak. A Lakisz az önkormányzattal szemben fennálló követelésének jelentős részét a Bátor Pénzügyi Zrt. részére engedményezte 2009-2010-ben. A Lakisz vezető tisztségviselője 2006 és 2008 között Mokrai Mihály volt, ő 2007-től a Bátor Pénzügyi Zrt. igazgatósági tagja is volt, 2008 és 2010 között pedig Miskolc alpolgármestere.

A jogi képviselő szerint az engedményezéssel kvázi pénzforrásként üzemelt a Lakisz, ebből az alpolgármester érdekeltségébe tartozó cég - és így közvetetten az alpolgármester is - két év alatt csaknem 50 millió forintra tehetett szert.

A sajtótájékoztatója után a polgármester és az ügyvéd kétdoboznyi iratot adott át a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivőjének.

Káli Sándor volt MSZP-s miskolci polgármester szerint Kriza Ákos, a jelenlegi fideszes városvezető öt hónapja semmi mással nem foglalkozik, mint leszámolással és feljelentgetéssel - reagált nyílt levélben Káli Sándor Kriza sajtótájékoztatójára. A levélben az áll: "az emberek megtévesztésének régen ismert trükkje, hogy akkorát kell hazudni, ami már igaznak tűnik. Mással nem magyarázható, hogy Ön hétről hétre bombasztikusabbnál bombasztikusabbnak tűnő bejelentésekkel áll elő, melyeken még józanabb budapesti elöljárói is a fejüket csóválják."
Káli Sándor szerint Kriza Ákos "kreált egy új számot, most éppen 6 milliárd forintot, állítólagos károkozásról. Itthon nem meri elmondani, mert hátha valaki megkérdezné, hogy ezt miért kellene komolyabban venni, mint a korábban harsogott 30 milliárdot."