Meghalt Ranschburg Jenő

2011.03.10. 19:42 Módosítva: 2011.03.10. 20:58

Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus, tanár. A hírt lánya, Ranschburg Edit erősítette meg: a 75 éves tudóst gyors lefolyású betegség nyomán vasárnap kórházba vitték, ahol csütörtök délután elhunyt.

DBELO20100522013

Ranschburg 1961-ben, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végzett, majd 1964-ben az ELTE-n szerzett pszichológia–magyar szakos diplomát. 1963-1965 között az MTA Pszichológiai Intézetében dolgozott,  1965-1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense volt. 1977-től 20 évig az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője volt.

1997-ben vonult nyugdíjba, de 2002-től a Szolnoki Főiskolán tanított, 2007-től a Károly Róbert Főiskola emeritus professzora volt.

Pszichológusként fejlődéslélektannal, iskolai és családi szocializációval, gyermeklélektannal foglakozott. Szellemi elődeinek, mestereinek Binét Ágnest, Mérei Ferencet, Radnai Bélát, valamint Kardos Lajost tartotta. A tudományos ismeretterjesztés egyik hazai úttörője volt, a 80-as évek egyik legnépszerűbb tévéműsora, a Családi kör állandó szakértőjeként generációkat ismertetett meg a pszichológia alapjaival.

Ranschburg Jenő az egyik legismertebb és legelismertebb magyar pszichológus volt. 2010-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Korábban Prima Primissima díjat, Pro Schola Urbis díjat, Ifjúsági díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta. Budapest díszpolgára volt.

Utolsó napjaiig aktív volt, rendszeresen nyilatkozott rádióknak, és publikált a szaksajtóban valamint a napilapokban, magazinokban szakmai és közéleti kérdésekről. A Ranschburgról szóló Wikipedia-szócikk szerint összesen háromtucat mű szerzője volt. Ezek közül a legismertebbek a Félelem, harag, agresszió, a Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, a Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, a Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, a Rögök az úton: egyén és család, a Szülők könyve. Gyerekségek címmel saját verseiből adott közre válogatást.

Ranschburg Jenő magáról és az életéről beszélt a Reflektor TV 2010. augusztus 18-i adásában, az interjú a mellékelt linkekre (1. rész, 2. rész) kattintva tekinthető meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport