Kis János is beszél március 15-én

A készülő új alkotmány (Magyarország Alaptörvénye) apropóján március-áprilisban az alkotmányozásról szóló előadás- és konferenciasorozat lesz az OSA Archívum épületében (Bp., V. Arany János u.32). A sorozat nyitóelőadását március 15-én, délelőtt 11-kor Kis János filozófus tartja.

"A készülő alkotmány három célt követ: kőbe vésni a Fidesz-kormány aktuális politikáját, lebontani a kormányhatalom alkotmányos korlátait, a nemzeti-keresztény ideológia képére formálni a magyar államot és az állampolgári közösséget. Megalkotói az úri Magyarország iránti nosztalgiáikat igyekeznek ráerőszakolni a magyar társadalomra.

Mivel hatalmuk fékjeit és ellensúlyait szétverik, sok bajt és szenvedést tudnak majd okozni. Kísérletük mégis kudarcra van ítélve, mert a magyar társadalom alapjában véve modern, világias és pluralista – nem lehet a múlt sémáiba visszagyömöszölni" – foglalta össze kérésünkre Kis az előadását.

A következő esemény az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Két alkotmány 1989-2011: Alkotmányos folyamatosság és megszakítottság című konferenciája lesz március 21-én, amelyen mások mellett előadást tartanak Kis János és Miklósi Zoltán filozófusok, Tóth Gábor Attila alkotmányjogász és Fleck Zoltán jogszociológus. A vitát Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman és Szabó Máté Dániel alkotmányjogász vezeti.

Az alkotmányozás folyamata iránt érdeklődők kikereshetik az archívumban a COLPI 1973-97 közötti dokumentumait. Az intézet a a térség országainak demokratikus átalakulását és jogállami fejlődését követi nyomon.

Az OSA online archívumában a Magyar Köztársaság Alkotmánya előkészületeinek egyes dokumentumai is fellelhetők. Ilyenek a Fekete Doboz híres felvételei az 1989-es ellenzéki kerekasztalüléseiről.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59