Esküvő miatt érintett volt, kizárták a szavazásból

A szentendrei képviselőtestület fideszes tagját az önkormányzat csütörtöki ülésén kizárták az esküvők díjtételeinek tárgyalásából, mert nősül. A korábbi ülésen viszont nem számított, hogy földjei miatt érintett a város beépíthető alapterületének jelentős megnövelésében. A Jobbik bejelentette, etikai vizsgálatot indít a szentendrei telekügy miatt, amelyben a fideszes képviselő mellett egy jobbikosnak is főszerepe van.

Az Index csütörtökön számolt be arról, hogy a szentendrei önkormányzat újraindította a város belterületbe vonási eljárásokat. Az ügyben a város polgármestere és több képviselője anyagilag is érintett, miután nekik, vagy családjuknak vannak a kijelölt területeken földjeik. A város jelenlegi alapterületének 10 százalékát kitevő parcellák értékét jelentősen megdobná, ha házépítésre alkalmas belterületté nyilvánítanák.

A januári önkormányzati ülésen Dietz Ferenc szentendrei polgármester, Dicső Zoltán fideszes, és Filó András jobbikos képviselő szabályszerűen bejelentette érintettségét, amikor a belterületbe vonás hatásait vizsgáló tanulmány elkészíttetése került napirendre. A testület tavaly nyáron, az ügyben kirobbant városi botrány után vállalta, hogy független szakértőt kér fel a vizsgálatra. A januári ülésen mégis úgy döntöttek, nem kell a tanulmány. A döntés előtt azonban személyenként megszavazták, hogy az anyagi érdekek miatti esetleges elfogultság okán senkit sem kell kizárni a szavazásból.

Dicső Zoltán erről azt mondta az Indexnek, hogy az önkormányzatoknak engedélye van arra, hogy ilyen esetekben is voksolhassanak a képviselők A csütörtökön megtartott márciusi ülésen Dicső újra összeférhetetlenséget jelentett be, most azért, mert az esküvők díjainak megállapítását vette napirendre a testület, ő pedig hamarosan nősül. A testület kizárta a szavazásból

Filó András érintettsége miatt pénteken a Jobbik bejelentette, Etikai és Fegyelmi Bizottsága hivatalból gyorsított vizsgálatot indít a szentendrei telekügyletekkel kapcsolatban megjelent hírek alapján. A Staudt Gábor közleménye azt állítja, azért vizsgálja képviselőjének szerepét, mert sem a korrupciót, sem pedig a közösség érdekeivel ellentétesen előtérbe helyezett egyéni szempontokat nem tűri meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59