Kirúgták a HM helyettes államtitkárát

Rendkívüli körülmények között, azonnali hatállyal kirúgták a Honvédelmi Minisztérium (HM) jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárát, értesült a Népszabadság. Tóth Zoltán József eltávolításának köze lehet a Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyeiben tett feljelentésekhez.

Orbán Viktor miniszterelnök a honvédelmi miniszter javaslatára azonnali hatállyal felmentette a HM a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárát, írja a nol.hu.

Tóth Zoltán József kirúgásának állítólag a Zrínyi Kft.-vel kapcsolatos feljelentésekhez is köze lehet. Hende Csaba honvédelmi miniszter nemrég a nyilvánosság előtt jelentette be: a legfőbb ügyészhez fordul a Zrínyi Kommunikációs Kft. bűncselekménygyanús ügyei miatt. A tárca ugyanis több mint húsz gazdasági jellegű bűncselekményt, egyebek mellett hűtlen kezelést és magánokirat hamisítást tárt fel a vizsgálata alatt. A főleg hűtlen kezelés gyanúját felvető ügyekben eltűnt pénzeket a tárca polgári peres úton próbálja visszaszerezni, jelentette ki Hende Csaba a köztévének adott interjújában.

A lap megkereste a Honvédelmi Minisztériumot is, a tárca megerősítette a helyettes államtitkár távozását. Ugyanakkor csak annyit közöltek: Tóth Zoltán Józsefet "a vele való egyeztetést követően, személyes okból mentették fel azonnali hatállyal". Hozzátették: a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján a helyettes államtitkár felmentése "nem indoklásköteles".

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59