Nyolcszázezren küldték vissza eddig a kérdőíveket

2011.03.11. 12:49

Közel nyolcszázezer ember küldte vissza eddig az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet - közölte Szájer József, a nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.

A kérdőívek feldolgozása után az eredményekről tájékoztatnak minden országgyűlési képviselőt - mondta az európai parlamenti képviselő, miután a konzultációs testület egy tagjával, Szili Katalin független képviselővel megtekintette az alkotmányozási kérdőívek feldolgozását a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEK KH).

Hozzátette: a képviselők úgy hozhatják meg "nagy jelentőségű, fontos" döntésüket az új alkotmány tervezetéhez benyújtható módosító indítványokról, hogy az emberek véleményével tisztában lesznek.

Minden magyar ember véleménye számít az alkotmányozás előkészítése során - hangsúlyozta a Szájer, aki szerint a visszaküldött kérdőívek száma mutatja, hogy az állampolgárok az alkotmányozás ügyét fontosnak tartják és magukénak tekintik.

Közölte, azokat a pontokat, amelyeket a válaszadók többsége támogat vagy elutasít, módosító indítványok részeként benyújtják majd.

Szájer példaként említette, hogy az "állampolgári kötelezettségek" és az életfogytiglani szabadságvesztés tekintetében "nagyon magas" támogatottság figyelhető meg a válaszadók körében. "A parlamenti szavazás utolsó pillanatáig" várják vissza a kitöltött kérdőíveket.

Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy "az alkotmányozás nem lehet pártpolitikai megítélés kérdése".

A visszaküldött kérdőívek 96 százaléka "érvényes"; ezt azt jelzi, hogy az állampolgárok segíteni akarnak, hogy a jövőbeni alkotmány valóban Magyarország alkotmánya legyen - mondta.

Vetési Iván, a KEK KH vezetője közölte, óránként negyvenezer kérdőívet tudnak feldolgozni.