A szocialisták nem hagynák

2011.03.15. 17:49
Tisztességes tömeg, német sztárvendég és borús pesszimizmus is volt az MSZP március 15-ei rendezvényén. Az új sláger az alkotmányos puccs.

Jót tett a meleg és a napsütés minden március 15-ei rendezvénnyel, az MSZP által szervezett megemlékezésen is többen voltak, mint amire számítani lehetett. A Pilvax köz és a Városház utca sarkára tett színpad elé gyűlő tömeg bőven belógott mindkét utcába, valamint a szomszédos Kamermayer Károly térre is. Kábé ezren lehettek, elsősorban természetesen az MSZP-s rendezvények törzsközönségét már jó ideje óta adó kisnyugdíjasok.

A rövid kultúrprogramot, amely valamennyi kötelező elemet felvonultatta, ötvenperces politikai műsor követte. Mindössze két beszéd hangzott el, de az első mindjárt egy nemzetközi sztárvendégtől, az Európai Parlament szocialista frakcióját vezető német Martin Schulztól. Schulz hónapok óta a magyar médiatörvény legélesebb hangú bírálója, nyilván ennek köszönhette a mostani meghívást.

A német politikus anyanyelvén előadott beszédét a helyszínen tolmács fordította, de így is volt bőven lehetőség a tapsolásra és fújolásra. Az előbbire leginkább akkor, amikor a szabadság került szóba, az utóbbira pedig akkor, amikor felmerült Orbán Viktor neve. A közönség akkor utálkozott a leghangosabban, amikor Schulz arról beszélt, hogy a nagy európai család fejét most Orbán Viktornak hívják. Schulz említette még 1848 és Németország kapcsolatát, továbbá az arab világban most is zajló forradalmak kapcsán kifejtette, hogy az internetnek köszönhetően az bizonyosodik be, az embereket és a véleményeket ma már lehetetlen elhallgatni.

Az internet jelentőségét a rendezvény másik felszólalója, Mesterházy Attila pártelnök is hangsúlyozta. “Az utcákon, a tereken, az interneten, a Facebookon, e-mailben, a Twitteren” fogják megvédeni a szabadságot, ha a parlamentben nem hagyják. Mesterházy értelmezése szerint jelenleg az országban alkotmányos puccs zajlik, amit olyan sokszor és olyan lelkesen mondott el, hogy minden bizonnyal a következő napokban-hetekben is gyakran fogunk találkozni a kifejezéssel.

Mesterházy beszédében kifejezetten tragikus képet festett az országról, ahol szerinte nem március 15-ei, hanem március 4-ei hangulat van, hiszen akárcsak Olmützben Ferenc József, most is alkotmányt próbálnak oktrojálni a nemzetre. A nemzetre, amelyből kirekesztik, aki nem ért egyet a hatalommal, és ahol a gyengéket megfosztják jogaiktól. Szerinte egy szabadságszerető nemzet alkotmányában nincs is helyük olyan szavaknak, mint vármegye és ispán. Beszéde csúcspontján azt is elérte, hogy a közönség együtt skandálja vele: nem hagyjuk, nem hagyjuk!

A közönségben egyébként Molnár Gyula egykori XI. kerületi polgármester és Dobrev Klára társaságában ott volt Gyurcsány Ferenc is. A volt miniszterelnök mobiltelefonjával fényképet is készített a színpadon beszélő Martin Schulzról.