A kormány nevében Bús párttársa, Soltész Miklós egészségügyi államtitkár válaszolt. Alapvetően az SZDSZ-t bírálta, mert szerinte az SZDSZ-nek "azok voltak a fontosak, akik a drogból jól megéltek". Valójában az SZDSZ a fogyasztás liberalizálásáról beszélt, azaz arról, hogy a fogyasztókat ne büntessék, ahogy azt most Bús is felvetette. Soltész szerint "itt egy olyan küzdelem, harc folyik, amit nagyon nehéz utolérni". Arra célzott, hogy a kábítószerlistán képlet alapján határozzák meg a szereket, a dizájnerdrogok lényege pedig az, hogy már ismert szerek molekulaszerkezetét módosítva a tiltottból legálisat varázsolnak. Végül Soltész is a terjesztőkkel szembeni fellépés fontosságát hangsúlyozta, igaz, ő a kis mennyiségben terjesztőket is büntetné, tehát azokat is, akik a dílertől a haverjuknak visznek drogot.

Rovataink a Facebookon