Elhagyták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai a települést

2011.03.17. 22:15 Módosítva: 2011.03.17. 22:15
Elhagyták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) tagjai a Heves megyei Gyöngyöspatát csütörtök este - tájékoztatott a rendőrség. Sajtóhírek szerint Hajdúhadházon folytatnák a járőrözést, a Hajdú-Bihar megyei város polgármestere máris közölte, nem hívták az egyesületet a településre.

A Gyöngyöspatáról távozó egyesület vezetője, László Attila azt is tudatta, hogy szimpatizánsaik bevonásával megszervezik az SZJPE helyi csoportját, amely a jövőben is járőrszolgálatot lát el a községben - mondta el Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársai továbbra is fokozott ellenőrzést végeznek a településen - tette hozzá a szóvivő.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március eleje óta járőröztek a 2800 lakosú Heves megyei Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A Jobbik helyi vezetője, Juhász Oszkár az MTI-nek korábban azt mondta: azért járőröznek, mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról, és a bűncselekményekkel helyi cigányokat vádolnak.

A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint mintegy ezer ember részvételével - demonstrációt tartott a faluban. Vona Gábor, a párt elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" volt a községben.

Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP), Hajdúhadház polgármestere csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy nem hívták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet járőrözni a városba, az egyesület nem is értesítette erről a szándékáról az önkormányzatot. A polgármester azokra a sajtóhírekre reagált közleményében, amelyek szerint áprilisban két héten át a gyöngyöspataihoz hasonló járőrszolgálatot tervez Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.

Hajdúhadházon a közbiztonság fenntartásáért az önkormányzat a rendőrséggel és a helyi polgárőr szervezettel működik együtt - jegyezte meg a polgármester.

A cigány kisebbségi önkormányzat kész ellentüntetéssel megakadályozni a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület fellépését Hajdúhadházon - közölte több portál beszámolója szerint Bernát Bálint, a hajdú-bihari szervezet elnöke.



  • Hírek
  • Bankszámla