Gubcsi bejelentette: újabb HM-cég feje lesz

2011.03.17. 16:37
Az elmúlt hetekben már Orbán Viktornak is megpróbálták felhívni a figyelmét Gubcsi Lajos Zrínyi Média vezetőjeként végzett tevékenységére, ám a Honvédelmi Minisztérium cégét saját könyvei kiadására és terjesztésre használó Gubcsi a múlt héten már arról beszélt kollégái előtt, hogy hamarosan a HM Térképészeti Kht.-t is vezetése alá helyezik.

Gubcsi Lajos csütörtökön újabb nyílt levélben reagált az Index március 16-i cikkére, amelyben az egykori KISZ KB-tag összetett állításokat fűzött írásunk állításaihoz. (A konkrétumokat készakarva kerülő szerdai levele itt olvasható.)

A HM kommunikációs cégét tavaly nyár óta vezető Gubcsi azt írta, nem vezényelt takarítónőket lakására a december 10-i Attila-szobor átadója után, sőt : „soha nálunk nem takarított takarítónő”. Egy sorral később pedig azt írta a takarítónőkről: „ha most eljöttek, meghívottként jöttek el Attila király szobrának avatására, s másnap elvitték azt, amit a Zrínyi Média munkatársai magukkal hoztak a fogadásra”.

Az Index információi szerint Gubcsi céges tevékenységét ismerők köréből már Orbán Viktor figyelmét is megpróbálták ráirányítani a honvédelmi kommunikációs cég ügyvezetőjének ténykedésére.

A miniszterelnöknek elküldött levél is foglakozott a szoboravató ünnepséggel, ahol a százfős vendégseregben ott volt Kövér László házelnök, és beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. A levélíró szerint Gubcsinál a cég marketinges munkatársai szolgálták fel az ételt. Másnap pedig, a karácsony miatt munkanapnak számító december 11-i szombaton, a HM Mega Logistic Rt. takarítónői küldték ki a házhoz.

A „Válasz a vádakra” címet viselő levél szerint nevetséges észrevétel volt az Index részéről, hogy az eseménnyel kapcsolatban megemlítettük, a Zrínyi Média munkatársaival és apparátusával készíttetett videóbeszámolóban „elfelejtették közölni, hogy a szoboravatás helyszíne valójában Gubcsi Lajos kertje volt”. Gubcsi szerint kertje „2007 óta hivatalosan is a Magyar Művészetért Szoborkertje”, és „köztudomású”, hogy közösségi célokat is szolgál.

Gubcsi nem cáfolja viszont, hogy két saját könyvet adatott ki a céggel az elmúlt hónapokban. Az Index információi szerint azonban nem csak a könyv elkészítéséhez használta fel az állami cég erőforrásait, hanem a katonaság folyóiratában egész oldalas reklámokat is elhelyezett az 1000–1100 évvel ezelőtt... című könyv megfelelő propagálása érdekében.

Forrásaink szerint azonban a kis cégnek számító Zrínyi Média mellett nagyobb pályát is megcélzott az egykori KISZ-es. A múlt héten egy vezetői értekezleten bejelentette, várható, hogy hamarosan az ő vezetése alatt egyesítik a kommunikációs céget a 150 fős, saját nyomdakapacitással rendelkező HM Térképészeti Kht.-val.

Előre tervez 2023-ig

A Magyar Ifjúság egykori főszerkesztője, Gubcsi Lajos saját életrajza szerint nemcsak mostanáig volt termékeny szerző, tervei szerint még több mint egy évtizedig az lesz. Az életrajzban ugyanis az eddig elkészült művek mellett 2023-ig előre szerepelnek a tervezett könyvek címei. Gubcsi hat kiadványt álmodott meg: 2013-ban például a Kisfiam, gyere, fölmegyünk az égig címűt, 2016-ban a Járdaszegély, árva szegényt, 2020-ban a Híradás a testvéreinkrőlt, 2023-ban pedig a Summa summarumot fogja publikálni.