Alkotmányozás helyett alternatív parlamentet csinál az MSZP

A hétfőn kezdődő alkotmányozás öt hetére kivonul a parlamentből az MSZP. A parlamenti vita helyett országszerte részországgyűléseket szerveznek, ahol a teljes frakció civilszervezetekkel közösen terjeszt majd elő javaslatokat. Alkotmányról nem lesz szó, inkább az emberek problémáival foglalkoznának. Az elfogadott javaslatokat az igazi parlament elé terjesztik.

Kevés dolga lesz a következő öt hétben az MSZP képviselőinek a parlamentben. Az országgyűlés március 21-től április 18-ig kizárólag a Fidesz-KDNP, illetve Szili Katalin alkotmányjavaslataival foglalkozik, ám a szocialisták már tavaly év végén bejelentették, hogy nem kívánnak részt venni az alkotmányozásban. Török Zsolt, a párt szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, hogy a következő hetekben a frakció csak a napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések alatt lesz jelen a parlamentben, egyébként kivonulnak az ülésteremből.

Civilekkel részországgyűléseznek

Értesüléseink szerint így sem maradnak munka nélkül a frakció tagjai. Szocialista forrásoktól származó információink szerint a következő hetekben a párt "részországgyűléseket" kíván tartani az ország több városában, például Győrben, Szegeden és Budapesten. A részországgyűléseken a frakció minden tagja részt fog venni, mellettük helyi civil szervezetek képviselhetik magukat. Értesüléseink szerint ezeken a részországgyűléseken előterjesztéseket és javaslatokat tárgyalnak majd, akár csak a rendes országgyűlésen, az elfogadott javaslatokat pedig a szocialisták az alkotmányozás lezárultával a parlamentben is előterjesztik.

Forrásaink szerint a részországgyűléseken az alkotmány nem lesz téma, "nem kívánjuk legitimálni a bűnt", ahogy egyikük fogalmazott. A szocialisták szerint ugyanis az alkotmányozásra a Fidesz nem kapott felhatalmazást, így az új alkotmány sem lehet legitim. A szocialisták közül Gyurcsány Ferenc fogalmazta meg először, hogy ha új alkotmány lesz, a párt már nem a kormány, hanem a rendszer ellenzékeként fog majd fellépni.

Középpontban az emberek

Alkotmányos problémák helyett egyik forrásunk szerint "az emberek problémáival" kívánnak foglalkozni. Mivel a részországgyűléseket az ország különböző városaiban rendezik, mindenütt igyekeznek a helyieket leginkább érintő kérdéseket felvetni. Téma lehet a táppénz, a segélyezés rendszere, azaz azok a szociális átalakítások, amiket a kormány kezdeményezett az Orbán-csomag, azaz a Széll Kálmán Terv keretében.

A frakció tagjai minden egyes részországgyűlés után az annak helyt adó város körzetében maradnak, és lakossági fórumok sorát tartják a környező településeken.

Értesüléseinket Török Zsolt szóvivő nem kívánta megerősíteni, de azt elárulta, hogy Mesterházy Attila, a párt elnöke hétfőn sajtótájékoztatón fogja ismertetni, mit tervez az MSZP a következő öt hétre.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59