200-an odacsődültek tiltakozni a Fidesz-székház elé

Mintegy kétszázan gyűltek össze vasárnap este a Fidesz Szentkirályi utcai székháza előtt, hogy tiltakozzanak Lázár János Fidesz-frakcióvezető hódmezővásárhelyi közgyűlésben elmondott kijelentései ellen.

A Facebook közösségi portálon azután kezdték a "polgári engedetlenségi flashmobot" szervezni, hogy szombaton az internetre felkerült egy hangfelvétel, amelyen Lázár János egyebek között azt mondta: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Lázár János vasárnap elnézést kért a városi közgyűlésen 2008-ban elhangzott "félreérthető" mondatai miatt. Hangsúlyozta, hogy a szövegösszefüggésből kiragadott részleteket idéztek, hiszen ő nem a szegény emberekről, hanem a "megélhetési politikusokról" beszélt.

Kopjás Attila, a rendezvény egyik szónoka azt mondta: nem az a legfontosabb, hogy Lázár János mondjon le, sokkal fontosabb az az embertelen politika, aminek Lázár beszéde csak egy tünete.

A jelek szerint nem ismerik azt a Magyarországot, ahol 2,5 millióan élnek létminimum alatt, és milliók próbálnak munkához jutni. Vagy nem tudnak ezekről a problémákról vagy nem érdekli őket, ennek köszönhető a politikájuk - fogalmazott. Sokan vannak, akiknek elege van ezekből a politikusokból. Gőg helyett alázatot, kioktatás helyett példamutatást várnak a politikusoktól, és azt, hogy falak helyett hidakat építsenek a társadalmi csoportok között - mondta Kopjás Attila.

A Facebookon szerveződött flashmobon jelen volt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is, de beszédet nem mondott.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59