Gyurcsány felidézte gyerekkora szűkös éveit

Gyurcsány Ferenc szerint bántó érzéketlenség süt Lázár János szombaton nyilvánosságra került kijelentéseiből.

A volt miniszterelnök vasárnap a Facebookon azt írta: "én nem szeretnék olyan országot, amilyenről a polgármester, a Fidesz frakcióvezetője beszél. Nem, mert annak az országnak nincs emberarca. Lehet, hogy azért ilyen durva, sprőd, barbár a Fidesz mostani politikája, mert tényleg így gondolkodnak? Lehet, hogy nem csak a szavak, a mondatok rosszak, hanem ezek az emberek is? Ha így van, akkor nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltuk".

Káposztás tészta, zöldbabfőzelék

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében utal édesanyjára és gyermekkori éveire is: mint írja, anyja annyit keresett, hogy "ha szűkösen is, de legtöbbször kihúztuk a következő fizetésig. Hétvégén volt hús az asztalon, igaz hétköznapokon káposztás tészta vagy feltét nélküli zöldbabfőzelék volt a szokásos menü. Egyetlen szobából és konyhából álló lakásból közel húsz év várakozás után egy lakótelepi tanácsi lakásba költöztünk, ez volt anyám életének legnagyobb előrelépése. Ha úgy tetszik, nem vitte sokra. Legalábbis semmi olyan dologban, amit Lázár polgármester úr fontosnak tarthat".

Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésben arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Fia viszont "jó parti" lehet úgy húsz év múlva, ha jól alakul a forint-euró árfolyam.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59