Lázár János elnézést kért

A Fidesz frakcióvezetője azt állítja, hogy a megélhetési politikusokról beszélt azon a nyilvánosságra került hangfelvételen, ami 2008-ban (vagy 2010-ben) készült a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén. Mégis bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott.

Elnézést kért Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott - mint mondta - félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton számolt be a Hírszerző.

A politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: minden mondatért, minden szóért, minden félreértelmezhető kijelentésért vállalni kell a felelősséget akkor is, ha hosszú évekkel ezelőtt és más szövegkörnyezetben hangzott el. "Ezért szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam" - közölte.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra került szövegrészletben nem az emberekről, nem a szegény emberekről beszélt, hanem a "megélhetési politikusokról" volt szó.

"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem" - mondta Hódmezővásárhely polgármestere a megyei jogú város közgyűlésén.

Jó parti lehet a fiából

Lázár ezután arról értekezett, hogy akik az elmúlt időszak árfolyam-ingadozásai közepette ügyesen manővereztek, azok jól is járhattak. A fejtegetés közben elejtette azt az infót is, hogy gyermekének is van "svájci betétje". "Azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák legalább ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis-megtakarítás" - mondta.

Havránek Ferenc, a Zöld Baloldal hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselője korábban azt mondta, hogy Lázár János kijelentései 2010 tavaszán hangzottak el a városházán.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint bántó érzéketlenség süt Lázár János nyilvánosságra került kijelentéseiből.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59