Kaufer Virág és Osztolykán Ágnes elempés képviselők közös interpellációját Osztolykán ismertette. Mint mondta, a Fidesznek volt már egy, majd három oktatási programja, majd megérkezett az Orbán-csomag, amely szerinte egy újabb oktatási programot vetít előre. Hibának nevezte a tanköteles életkor leszállítását, szerinte már a 17 évre csökkentést is felháborodással fogadta a szakma, hát még a 15 évre csökkentést. "Hány éves lesz az általános iskolai képzés, hány év lesz a tankötelezettség felső határa, hány diák vehet részt állami, illetve költségtérítéses képzésben, hány hónapos késéssel írják ki a Támop programokat?" - tette fel kérdéseit.

Rovataink a Facebookon