Földrajzi nevek: ezentúl a kormány dönt

A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik, tartalmazza a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet.

A kormány módosította a 2007-es, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló rendeletet.
A kedden hatályba lépő rendelet szerint továbbra is a Földrajzinév-bizottság dönt a hatáskörébe tartozó hivatalos földrajzi nevekről, de ha ahhoz kiemelt közérdek fűződik, akkor a  döntés a kormány joga; ezt egyedi határozattal teszi meg.

A bizottság hatáskörébe tartozik az országos jelentőségű domborzat- és tájnév, a területnév, a természetvédelmi név, a víznév, az országos jelentőségű közlekedési és hírközlési név meghatározása.

A rendelet tartalmazza azt is, hogy a bizottság hivatalban lévő tagjainak megbízatása a rendelet hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik, a vidékfejlesztési miniszter - aki mellett működik a testület - pedig 15 napon belül felkéri az érintett szervezeteket és személyeket az új tagok jelölésére.

Kikerül a rendeletből a "Ferihegyi repülőtérre" történő utalás.
Az Országgyűlés hétfői ülésén egy ellenzéki azonnali kérdésre Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár azt mondta: azért mentettek fel két tisztviselőt földrajzi nevekről döntő bizottságból, mert a vidékfejlesztési miniszter által alapított bizottság minisztériumok által delegált tagjai nem kérték ki az őket delegáló tárcák véleményét.

Hozzátette: a tárcavezető emellett visszavonta a "felduzzasztott létszámú" földrajzinév-bizottság mandátumát, mivel a testület létszámának minimalizálását korábban a közigazgatási és igazságügyi tárca is kezdeményezte.

A parlament múlt szerdai ülésén - energetikai tárgyú törvények módosításával - döntött arról, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér" lesz a Ferihegyi Repülőtér új neve.

Mint arról beszámoltunk, kirúgták szakembereket a munkahelyükről, mert a bizottságban más volt a véleményük Ferihegy nevéről, mint a kormánynak.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59