Főügyészség vizsgálja a Magyar Sziget-i zaklatást

Megérkeztek a Magyar Szigeten tavaly történt incidens miatt indított nyomozás iratai a Központi Nyomozó Főügyészségre. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta: az ügy iratai visszaérkeztek a rendőrségtől, a nyomozás zaklatás miatt még tart, egy gyanúsított is van.

Az ügy azért került vissza a Központi Nyomozó Főügyészségre - ahonnan októberben elindult - mert a rendőrség gyanúja szerint mentelmi joggal rendelkező személy érintettsége merült fel. A nyomozás már augusztus óta tart, elvileg március 25-én kellene lezárni.

Mint ismert, a 2010 nyár végén, Verőcén megrendezett Magyar Szigeten a Hetek című lap akkori cikke szerint antiszemita beszédek hangzottak el, a jobbikos Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő pedig egy zárt faházban fenyegetően lépett fel újságírókkal szemben.

Korábban az ügyben az MSZP vizsgálatot kért Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől.

Az LMP a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy vizsgálja ki az esetet és tegye meg a megfelelő lépéseket. Az LMP-nek az üggyel kapcsolatos bejelentése végül a Pest Megyei Főügyészséghez került és nyomozást rendeltek el az ügyben.

A váci rendőrök zaklatás miatt kezdtek el nyomozni és gyanúsítottjuk is lett - olyan ember, akinek nincs mentelmi joga. Az ügy egyéb körülményei miatt azonban ügyészi állásfoglalást kértek.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59