LMP: Milliárdos offshore mutyi a Postánál

2011.03.21. 16:58
Az Orbán-kormány alatt a nagykoalíciós offshore mutyik zavartalanul folytatódnak: most éppen a Magyar Postán keresztül vándorol egy ciprusi céghez pályázat nélkül 1,8 milliárd forint közpénz. Az LMP nyílt levélben fordul a Közbeszerzések Tanácsa elnökéhez, hogy az ominózus tender jogszerű-e.

Az LMP közleménye szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által felügyelt Magyar Posta márciusban 1,8 milliárd forintot ítélt oda szoftverbeszerzésre egy verseny nélküli, egyszereplős közbeszerzésen egy offshore tulajdonban lévő társaságnak.

A nyertes egy olyan cég, amely a Bajnai-kormány idején is nagykanállal
merített az adófizetői pénzekből; csak osztalék formájában több mint
egymilliárdot tüntettek el két ciprusi számlán; az adóból a
legatyásodott magyar állam és elszegényedő polgárai egy fillért sem
látnak.

Egy olyan cégről beszélünk, amelyben az egyik offshore
tulajdonost a választások után három nappal cserélték le egy volt
Wallisos, szocialista kötődésű tulajdonosra. Egy olyan cégről van szó,
amelynek „sokszínű” és kiterjedt, a Postabanktól az Állami
Autópályakezelőn át a K&H Bankig terjedő céges kötődésekkel
büszkélkedő új ügyvezetője van, áll a közleményben.

A Posta-ügy az LMP szerint pont ugyanannyira bűzlik, mint a Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség kétmilliárdos, december végi tendere, ahol
szintén csak egy ajánlattevő tudott indulni; vagy az emlékezetes légi
fotó botrány, ahol 5 milliárd forintért végeztettek volna egy olyan
munkát, amit korábban már ennek töredékéért kiviteleztek.

A Közbeszerzések Tanácsának jogi szakértői szerint még szoftver
esetén, a szoftver fejlesztőjét megillető kizárólagos jogok esetén sem
indokolt hirdetmény nélküli, tehát nem nyílt eljárást indítani. Ezért
az LMP nyílt levélben fordul a Közbeszerzések Tanácsa
elnökéhez, hogy vizsgálja meg, jogszerű volt-e a tender.

Magyar Posta: előre egyeztettek a KDB-vel

A Magyar Posta az 1,8 milliárd forintos informatikai beszerzés előtt részletesen egyeztetett a Közbeszerzési Döntőbizottsággal (KDB), és az elfogadta az álláspontjukat.

Ezt arra reagálva közölte a cég, hogy az LMP hétfőn közleményében azt írta: a KDB-hez fordulnak a posta márciusi informatikai tendere miatt, mert álláspontjuk szerint pályáztatás nélkül ítéltek oda 1,8 milliárd forintot egy offshore hátterű cégnek.

A Magyar Posta közlése szerint hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indítottak, mert a szerződéses feltételeket a korábbi években elvégzett fejlesztői munka, a kizárólagos jogok védelme és a műszaki-technikai sajátosságok miatt csak egy meghatározott szervezet tudja teljesíteni.

Hangsúlyozták, hogy az ajánlattételre felkért JeT-SOL Számítástechnikai Szolgáltató Kereskedelmi és Beruházási Kft. munkatársai tízéves egyedülálló tapasztalattal és a szoftvertámogatási szolgáltatások vagyoni értékű jogaival kizárólagosan rendelkeznek. Hozzátették, hogy a szerződés nemcsak szoftverbeszerzésről, hanem a postai szolgáltatások komplex informatikai támogatásáról és a szükséges fejlesztések folyamatos ellátásáról szól.