A Jobbik három vezérszónokot állít, az első Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető. Vona arról beszélt, hogy az alkotmánynak a szentkoronatanra kéne épülnie, ezután pedig az MSZP-t és az LMP-t bírálta, amiért nem vesznek részt a vitában, nem teljesítik választóik felhatalmazását. Aztán a Fideszt is, mert szerinte alkotmányról csak a Jobbiknak lenne joga beszélni a parlamentben, mert egyedül az ő programjukban szerepelt az alktományozás ígérete, azaz csak és kizárólag ők kaptak erre felhatalmazást. Majd újra az LMP-t és az MSZP-t, aztán újra a Fideszt, az MSZP-t retrónak, az LMP-t neohippinek és a rendszerváltás-nyertesek gyerekeinek minősítette. A Fideszen szerinte csak a hatalom akarása látszik. A bírálatok körforgását megtörve ezután azt mondta, 67 éve alkotmányozási kényszer van, majd azt, hogy 2011 tavaszán nincs alkotmányozási kényszer. A Fidesz kellő felhatalmazás nélkül, önkényesen kezdett alkotmányozásba.
Rovataink a Facebookon