Leszállítottak egy gyereket egy Volán-buszról

A Volán busztársaság utazási feltételeinek módosítását javasolja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután megvizsgálta egy Volán-buszról leszállított tízéves gyermek esetét. Az ombudsman szerint egy jegy és kísérő nélkül utazó kiskorúval szemben nem alkalmazható ugyanaz a szankció, mint ami egy felnőtt esetében megengedett.

Szabó Máté megállapította, hogy hiányosan szabályozzák a Volán társaságok, miként lehet kizárni az utazásból, hol szabad leszállítani a jegy és kísérő nélküli kiskorút.

A Volán rendelkezése csupán a leszállítás helyszínét korlátozza, ez lehet lakott terület vagy tartózkodásra alkalmas nyilvános hely, ám az utas életkorát, vagy például egészségi állapotát egyáltalán nem veszi figyelembe. A biztos megjegyezte, hogy mind az alapul szolgáló jogszabály, mind pedig a Volán utazási feltételeiben a kizárhatóság feltételes módban szerepel, vagyis az utast nem kell feltétlenül kizárni, ez csak lehetőségként fogalmazódik meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a gyermekkorú utasok különleges figyelmet igényelnek, nem lehet őket az önmagukért felelősséget vállalni tudó felnőttekkel azonos módon kezelni. Ezért a gyerek akkor sem szállítható le a járműről, ha nincs nála menetjegy, bérlet vagy egyéb igazolás. A szolgáltatónak el kell vinnie az úti céljához, a követelését pedig utólag érvényesítheti a társaság.

A vizsgált esetben a biztos véleménye szerint a bérlet hiánya miatt meg lehetett volna tagadni a felszállást, vagy ha már a gyerek – annak reményében, hogy megtalálja a bérletét – felszállhatott a járműre, nem lett volna szabad leszállítani.

Az ombudsman felkérte a Volán Egyesülés vezérigazgatóját: módosítsák az utazási feltételeit, hogy felnőtt kísérő nélkül utazó gyereket érvényes jegy vagy bérlet hiányában csak az úti céljánál lehessen leszállítani a járműről.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59