Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Kirajzott az MSZP Kazincbarcikán

2011.03.24. 00:56
Megkezdődött az MSZP részországgyűléseinek sorozata Kazincbarcikán. A vidám, szocreál város megfelelő közeget biztosított a nagyjából ötven szocialista képviselőnek, akik egymás közt beszélték ki a Fideszt, és meghányták, -vetették a térséget érintő, borzalmas szociális problémákat. Gyurcsány az okostelefonjával fényképezett, Kolláth György az alkotmányról mondott vicceseket, aztán Alsógagy polgármestere délben megkérdezte tőlük, éhesek-e, mert nála bizony a faluban nagyon sokan éhesek.

Kazincbarcikán a Rendezvények Házában, az egykori Pont Mozi helyén szervezte meg a Magyar Szocialista Párt a Fidesz alkotmányozásának időszakára beígért részországgyűléseinek első állomását. A város hangulata visszaidézte az egypártrendszer idejét, a szocreál épületben pedig mintha megállt volna az idő. És csak az MSZP volt ott.

A szocialista vezetésű várost azért választották a rendhagyó program helyszínéül, mert Kazincbarcika a harmadik legnagyobb BAZ-megyei település, a legdinamikusabban fejlődő magyar város, és itt a legnagyobb az egy főre jutó zöldterület aránya. Mesterházy Attila szerint nem véletlenül sikeres város, mert fiatal, szocialista polgármestere jól vezeti a várost, a helyszínválasztás az ő teljesítményének is szólt.

A kazincbarcikai ülést a legtöbb MSZP-s képviselő megtisztelte jelenlétével. Az ülésvezető Ujhelyi István büszkén jelentette be, hogy Barcikán aznap több képviselő volt jelen, mint a Parlamentben az alkotmányozó ülés első napján (a szerdai másodikon még kevesebben voltak ott). Csak a legnagyobb MSZP-seket sorolom: Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Hiller István, Gyurcsány Ferenc, Kovács László, Szekeres Imre, Steiner Pál, Tóbiás József, Molnár Csaba, Nyakó István mind-mind ott ültek a viszonylag kicsi teremben. Az 58 szocialista képviselő neve mellől a jelenléti íven csak néhány aláírás hiányzott, mint például Gyurcsányé, pedig ő ott volt.

Átlátott Lázár szitáján

Gyurcsány Ferenc a híreknek megfelelően valóban aktívabb volt a közelmúltban megszokottnál: okostelefonjával fényképezett, folyton összedugta a fejét valamelyik párttársával, épphogy csak fel nem szólalt.

Mesterházy Attila viszont óriási csalódást okozott, amikor közölte, hogy nem fogadja el frakcióvezető társa (így mondta), Lázár János meghívását. Lázár azt vetette fel neki kedden, hogy legyen az egyik részországgyűlési helyszín az általa vezetett város, Hódmezővásárhely. Mesterházy ugyanis átlátott Lázár szitáján, szerinte nem arról volna szó, hogy a másik oldal megmutatná, milyen fejlesztéseket, szociális intézkedéseket vezetett be ott egy fideszes képviselő, csupán Lázár János sérült imidzsének javítását szolgálná ez a meghívás. Azt már Mesterházy nem fejtette ki, hogyan javíthatná Lázár imidzsét, ha a városnak nem lenne mire büszkének lennie, illetve a meghívásban nem látta meg a lehetőséget a saját imidzsének javítására.

Alsógagy

"Erőt, egészséget!" - köszöntötték egymást a bejáratnál a szocialisták. A vidám, kvaterkázó, osztálykirándulás-hangulatot helyenként felkavaró felszólalások zavarták meg néhány helybéli polgármester vagy intézményvezető részéről. A nap sztár felszólalója Takács László, alsógagyi polgármester volt, aki őszinte, egyenes és dramaturgiailag jól felépített beszédével az addigra már kókadozó közönség maximális figyelmét kivívta, Gyurcsány Ferenc is érdeklődve ült fel lefelé görnyedő testtartásából.

Takács László csupán arról beszélt, hogy Alsógagyon sokaknak nincs mit enniük, szavait düh és elkeseredettség itatta át. "Éhesek?" - kérdezte a képviselőket, az óra már rég elütötte a delet. A kérdéssel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy náluk nagyon sokan éhesek, de őket nem várja semmiféle étel. "Ha az emberek tovább éheznek, az éhséglázadáshoz vezet" - mondta. Szerinte az nem megoldás a közbiztonság javítására, ha valakit bezárnak egy napra, mert fát lopott, márpedig maximum ennyit vezetett be az új kormány. "Én is kihúzom a zsebeimet, mint a Feri: nincs" - mondta el arról, hogy a falujában már annyi pénz nem maradt, hogy ha meghal valaki, kinyissák neki a ravatalozót.

Ülés

Ujhelyi István végre hasznát tudta venni a Schmitt Páltól kapott csengettyűjének, és az előző este a szegedi színházban látott Édes Annának is, mert történetét összefüggésbe tudta hozni a nemrég napvilágot látott Lázár-bakival: "Édes Anna is annyit ért?" - kérdezte.

Két napirendi pontjuk volt az MSZP-seknek: az alkotmány és a társadalmi különbségek. A felszólalók "Hallasd a hangod" feliratú pulpitusból adtak hangot sirámaiknak, melyekben sokat szidták a Fideszt. Mesterházy szerint a Fidesz puccsot hajt végre, csak nem tankokkal, hanem az alkotmány megváltoztatásával. "Amit a Fidesz játszik, az egy bábszínház, ez abból is látszik, hogy egyetlen javaslatunkat sem fontolták meg. Cselekedeteik nem az emberek, hanem egy párt érdekét szolgálják" - mondta.

Szakértő

Szakértő vendégként Kolláth György szólalt fel, a Fidesz által készített alkotmányjavaslatról mondta el sarkos véleményét. Az alkotmányjogász független szakértőként mutatkozott be, azt mondta, bármelyik párt meghívásának eleget tenne egyet kivéve, nyilván tudjuk, melyiket. Az alkotmányt p-betűs szavakkal illette: primitív, pártos, politikai patchwork porszagú pompában.

Kolláth 40 percben elemezte az alkotmányt sajátos bohóckodással fűszerezve, a képviselők imádták. Röviden összefoglalva véleményét: szakmailag vállalhatatlan, elő kell venni egy iratmegsemmisítőt. Az előadás közben a képviselők nevetve fordultak egymás felé olyan arckifejezéssel, hogy "ugye milyen vicces pofa ez a Kolláth?!".

Határozati javaslat

A részországgyűlésen, vagy ahogy az egyik felszólaló bakizta, "országrészgyűlésen" határozati javaslatot fogalmaztak meg a szocialista képviselők, amit a záró beszédében Kiss Péter külön kért, hogy fogadjanak majd el. A javaslat célja a szociális válsághelyzet elhárítása, számos pontban követelik benne a Fidesz-kormánytól a cselekvést.

Kiss Péter Hiller Istvánnal osztozott a záró beszéden. Kiss azt mondta, ez egy korrekt, jó vita volt, Orbán Viktor sajnálhatja, hogy nem volt ott. Hiller pedig egy heves szónoklatban fejtette ki, hogy egy politikus fő feladata az emberek panaszait meghallgatni. A szocialisták most azt találták ki, hogy április 18-ig, az alkotmány tárgyalásáig nem mennek be a Parlamentbe, és mindegyik képviselőnek kötelező lesz részt vennie egy-egy lakossági fórumon, így az egész országot le fogják fedni, és a végén kitalálják majd, hogyan lehet a szegénységet csökkenteni.

Kirajzás

A következő részországgyűlés jövő szerdán lesz Szegeden, aztán Győrbe, majd Budapestre látogat a szocialista karaván. Nyakó Istvánt kérdeztük arról, hogy az ilyen tevékenység igazolt hiányzásnak számít-e, ő erre felhozta Orbán előző ciklusi parlamenti jelenlétének hiányát, de azt is mondta, hogy egy képviselő a munkáját bárhol végezheti, és ők most azt teszik, csak terepen.

A szocreál, múltidéző piknik méltó lezárása egy babgulyásos ebéd volt vaníliás táskával, már csak az ivólé hiányzott, de volt helyette fanta.

A háromórás ülés után - ahogy Török Zsolt mondta - a képviselők kirajzottak, hogy az utca embereit kérdezzék ki a mindennapi gondjaikról.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!