Demszky nem jön ki a nyugdíjából

Korkedvezményes nyugdíjért folyamodott Demszky Gábor. A volt főpolgármesternek meg is állapított egy összeget a nyugdíjfolyósító, ám ezt a volt politikus kevesli – értesült a Bors.

Budapest egykori főpolgármestere kérelmet adott be az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF), hogy korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhasson - értesült a Bors.

Erre most, 58 évesen lehetősége is van, ugyanis a törvény szerint öregségi nyugdíjba mehet a korhatár betöltése előtt hét évvel az a polgármester, aki három vagy ennél több választási ciklus során tölti be ezt a tisztséget. Meg is állapítottak neki egy összeget, amit a főpolgármester igencsak kevésnek tart, ezért fellebbezett.

Levelében – úgy tudjuk – azt írta a hivatalnak, hogy ő azért keresett viszonylag „rosszul” – 2009-ben és 2010-ben átlag bruttó havi 900 ezer forintot –, mert politikai támadásoknak volt kitéve.

A fellebbezést azonban elutasították határidő-túllépés miatt. Az üggyel kapcsolatban felhívtuk Demszky Gábort is, de miután megtudta, honnan keressük, lecsapta a telefont. Szőke Lovas Zsuzsa, az ONYF szóvivője elmondta: nem nyilatkozhatnak személyiségi jogokat érintő ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59