Lázár János szerint azért kiabáltak közbe Schiffer felszólalásánál, mert hazugságokat beszélt, ezért nehezen türtőztették magukat. "Nem olyan lakossági fórumokon kell ott lenni, amin három ember vesz részt" - üzente Schiffernek, akit felszólított, hogy inkább térjen vissza az alkotmányozáshoz.
Mesterházy Attila hozzászólására reagálva pedig azt mondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága abszolút és korlátozhatatlan alapérték, Wittner Mária pedig csak véleményt nyilvánított.
A konzultációról szólva azt mondta, hogy akik véleményt nyilvánítottak, egyértelműen állást foglaltak a feltett kérdésekben. Schiffer felvetésére, a szociális jogok alkotmányba foglalására reagálva pedig azt mondta, fontos lenne, hogy az alkotmány azokra is gondoljon, akik munkájukkal eltartják az országot. Szeretnék továbbá, hogy az önvédelemhez és a tulajdon védelméhez való jog is bekerüljön az alkotmányba. "Megélhetési bűnözés nem létezhet ebben az országban" - jelentette ki ennek kapcsán.

Rovataink a Facebookon