A napirend előtti felszólalásokat Mesterházy Attila zárja, aki szociális válságot vél felfedezni az országban. Reméli, hogy ez a ciklus végére nem így lesz, de addig is, a szocialisták ezzel a kérdéssel foglalkoztak kazincbarcikai részországgyűlésükön. Itt fogalmaztak többen úgy, hogy az ország keleti felében szociális vészhelyzet van.
Szerinte a kormány "láthatóan lemond a szegényekről", ezt vetítik előre a tervezett intézkedések is, amelyek szerinte a leginkább rászorulókat "sarcolják".
Ezért határozati javaslatot nyújtottak be, amiben a szakképzés fejlesztését, a foglalkoztatás elősegítését, a lakhatás megteremtését, a gyermekes családok támogatását, a szociális biztonság megerősítését, illetve az önkormányzati rendszer működőképességének megörzését követelik.
Konkrét javaslataik is vannak, például az adójóváírás és a kétkulcsos adó visszaállítását, a közfoglalkoztatás korábbi rendszerének visszaállítását, a tankötelezettség 18 éves határának fenntartását, valamint a szociális szövetkezetek támogatását emelte ki. Javasolta továbbá az óvodai rendszer fejlesztését, illetve a méltányossági nyugdíjemelés rendszerének megtartását. Az utcára kerüléssel fenyegetett családok támogatását is a kormánytól remélik.

Rovataink a Facebookon