Padlóra küldés után fordulat az Emfesz-ügyben

Visszaadta a Dmitrij Firtas ukrán milliárdos érdekeltségi körébe tartozó Mabofinak az Emfeszt a Fővárosi Bíróság első fokú ítélete. A Gazdasági Kollégium szerdai döntése szerint törvénytelen volt, ahogy a magyar ügyvezető 2009 áprilisában egyetlen dollárért eladta a 200 milliárdos forgalmú gázcéget. Akkor a tranzakció hivatalos engedélyezése egyetlen nap alatt átment a magyar hatóságokon.

A stockholmi kereskedelmi kamara választott bírósága után egy magyar bíróságon is kellemetlen meglepetés érte az Emfesz vezetőit.

Az Index információi szerint egyáltalán nem számítottak a tavaly még a hazai gázpiac 20 százalékát uraló, de év elején fizetésképtelenné vált gázforgalmazó cég vezetői arra, hogy a Fővárosi Bíróság törvénytelennek ítéli az Emfesz 2009-es eladását.

A szerdai elsőfokú döntés nem fogadta el Góczi Istvánnak az Emfesz ügyvezető igazgatójának korábbi érvelését, amely szerint Dmitrij Firtastól származó érvényes tulajdonosi felhatalmazása volt a cég ügyeiben eljárni, így akár el is adhatta az Emfeszt. A Gazdasági Kollégium szerdán úgy látta, hogy Góczi által használt, korábbról származó írásos felhatalmazás nem jogosította fel arra, hogy az ukrán tulajdonos tudta nélkül egyetlen dollárért eladja az általa vezetett gázforgalmazót egy svájci kis cégnek, a Rosgas-nak.

Az Index információi szerint a szerdai ítélet arra kötelezte a cégbíróságot, hogy a Rosgas helyett ismét Firtas ciprusi bejegyzésű vállalkozását, a Mabofit jegyezze be az Emfesz tulajdonosának.

A Mabofi közleménye szerint a mostani jogi döntéssel véglegesen nyilvánvalóvá vált, hogy a gázkereskedelemi engedélyét is elvesztő Emfesz a menedzsment miatt került csőd közeli helyzetbe. „A cég számláján a csalárd adásvétel napján 155 millió dollár volt. Ehhez jutottak hozzá a cég - máig ismeretlen - új tulajdonosai 1 dollárért, nem beszélve a cég mintegy 200 milliárd Ft-os éves forgalmáról és 6 milliárd Ft-os adózás utáni nyereségéről (2008-as adatok). A cég új tulajdonosai a menedzsmenttel közösen nemcsak ezt a pénzt tűntették el, de nem fizették ki az Emfesznek a 2009 árpilisi eladásig leszállított gáz ellenértékét sem. Emiatt két hete a Svéd Kereskedelmi Kamara mellett működő Választott Bíróság 530 millió dollár valamint a mintegy 20 millió dollárra rúgó kamatok és 3,5 millió angol fontot kitevő perköltségek megfizetésére kötelezte az Emfeszt.”

A tranzakciót 2009. április végén rekordgyorsasággal zavarták le: a Magyar Energiahivatal a szokásos több hetes átfutási idő helyett egyetlen munkanap alatt kiadta az eladási engedélyt, a cégbíróság pedig bejegyezte a változást.

Góczi István csütörtökön tart sajtótájékoztatót az ítélettel kapcsolatos álláspontjáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59