Egymásnak ugrottak a hejőszalontaiak

2011.04.04. 13:05 Módosítva: 2011.04.04. 16:02
A szombati, cigányellenes demonstráción a romák meglátták az óvónőt, ezért hétfőn nem adták óvodába a gyerekeket Hejőszalontán. A Jobbik szerint vasárnap kegyetlen bosszút álltak a gyűlésük egyik felszólalóján, a rendőrség szerint ebből egy szó sem igaz.

A Jobbik hétfőn sajtótájékoztatót tartott, mert vasárnap éjszaka szerintük "cigánybűnözők brutális kegyetlenséggel megvertek" egy helyi asszonyt, aki a tíz nappal korábban meggyilkolt nő szomszédja volt. A nő a szombati jobbikos rendezvény utolsó, spontán felszólalója volt a halottas háznál. Egyebek mellett azt mondta, hogy elvágja a nyakát annak, aki rátámad, bár azt is hangsúlyozta, hogy nem rasszista.

Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő még vasárnap éjjel kiadott közelményben a bűncselekményért az "álszent, neoliberális jogvédőket" tette felelőssé. A megyei rendőrség szóvivője, Dobi Tamás ugyanakkor az Indexnek egy jóval kevésbé drámai esetről számolt be.

Eszerint két szomszédasszony (egyikük valóban a szombati felszólaló volt) saját elmondásuk szerint egy korábbi nézeteltérés miatt ugrott egymásnak vasárnap. Kihallgatásuk után már kéz a kézben, kibékülve indultak haza a tiszaújvárosi rendőrségről, mely mindkettőjüket garázdasággal gyanúsítja. A Jobbik a hétfő délutáni sajtótájékoztatón ragaszkodott azon, hogy a nőt a felszólalása miatt verték meg.

Sikerült a Jobbiknak a hisztériakeltés Hejőszalontán – mondta a település polgármestere hétfőn. Anderkó József szerint elérte célját a Jobbik, sikerült felzúdulást kelteni a településen, a történtek miatt ugyanis több falubeli összevitatkozott.

Sok roma gyereket óvodába sem visznek szülei, mivel látták, hogy az óvónő és férje is a jobbikos fáklyás menettel vonult. Információi szerint 57 gyerekből csak 15-öt adtak be hétfőn, a szülők a történtek miatt az óvónő munkáltatójához fordultak.

Anderkó József szerint a helyi jobbikos aktivisták vasárnap azzal fenyegetőztek, hogy visszahívják az őrsereg tagjait a településre (a Nemzeti Őrsereg nevű csoport kilenc fővel képviseltette magát szombaton). Hejőszalontán még tart a fokozott ellenőrzés, egy rendőrautó két járőrrel 24 órában járja az utcákat.

A polgármester beszámolt arról is, hogy feljelentést tesz a rendőrségen a szombati jobbikos demonstráció szervezői ellen illegális áramvételezés miatt. Mint mondta, az önkormányzat nem adott engedélyt rá, mégis a sportpálya területéről lopták az áramot. Tájékoztatása szerint úgy volt, hogy a helyi kocsmából kapják a szervezők a szükséges áramot, ám a hosszabbító rövidnek bizonyult.