Jobb román cigánynak lenni, mint magyarnak

„Azért hívtuk össze ezt a konferenciát, hogy az előadók elmondják, hogyan kezelik ma a roma nők kérdését, a szakértők pedig megvitassák, hogyan járulnak hozzá a romák elismertetéséhez Európa országaiban” – mondta Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség alelnöke az esemény megnyitásakor. Juhász ezután mindenkit arra kért, hogy szomszédjához fordulva mutatkozzanak be egymásnak, de a hagyományostól eltérő módon nevüket toldják meg anyjuk és nagyanyjuk nevével is.

A konferencia a továbbiakban is hasonlóan bensőséges környezetben, kifejezetten a nőkre fókuszálva folytatódott, és bár az előadásokban sok szó esett a nemek közötti egyenlőtlenségről, az előadók és a teremben lévők aránya is egyértelműen a nők javára billent, mert férfi alig volt a teremben. Kivételt ez alól csak az a négy suhanc képezett, akik bádogkannákon kísérték a megnyitón fellépő bódvalenkei asszonykórust.

A találkozó megrendezését a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és az Európai Női Lobbi kezdeményezte, mint mondták, azért, mert a nők és férfiak közti egyenlőtlenségek egészen speciális helyzettel kombinálódik a roma nők esetében. „A romák helyzetének javítása az európai helyzeten is javít, a roma kérdés nem csak európai uniós kérdés” – mondta Izsák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős kabinetfőnöke, majd röviden összefoglalta az uniós romastratégiát, hogy aztán átadja a szót a téma Európa Parlamenti jelentéstevőjének, Járóka Líviának.

A cigány származású képviselőnő arról beszélt, hogy a cigány nőknek a közösségépítés motorjaivá kell válniuk, és ehhez elsősorban az kell, hogy munkához jussanak. „A család alapja a nő, mert ő az, aki szinte a foga között átviszi az életet a túloldalra. Óriási felelősség van a szegény családokban a nőkön, mert az elmúlt 20 év úgy lerombolta a családi kapcsolatokat, a mentális kapcsolatokat, az éhezést, hogy ha ők nem lennének, a helyzet még a mostaninál is rosszabb lenne."

A lányainknak jobb életet kívánunk

Míg a teremben tovább folytatták a romastratégia taglalását, a megnyitón éneklő bódvalenkei cigány asszonykórus tagjai csendesen kávéztak és fotózkodtak a napos udvaron.

„Négy hónapja létezik a kórus” – mondta kérdésemre egy fejkendős, ám harsogóan kifestett, vékonyka asszony. „Összeálltunk egy páran, mert unatkoztunk, és akkor valaki fölvetette az ötletet, hogy mért nem jövünk össze énekelni. A dalokat ismergettük, nem kellett igazán betanulni őket, és ma már majd minden délután énekelünk. Megbeszéljük, mit főztünk aznap, mit csináltunk délelőtt, mit dolgoztunk, és kikapcsolódásképp járunk oda.” – magyarázzák többen is egymás szavába vágva.

A kórus rövid fennállása alatt is nagy sikereket ért már el. Az asszonyok büszkén mesélik, hogy jártak Miskolcon és Szakácsiban is, két hete pedig Brüsszelben léptek fel. Élvezik a sikert, de ez sem tudja elfeledtetni velük mindennapos gondjaikat.

„A legnagyobb problémának anyaként a szegénységet és a nyomort látom” – mondja egyikük, majd valaki más hozzáteszi: „sosem tudjuk, hogy mit fogunk főzni holnapra úgy, hogy jó is legyen, meg ki is jöjjünk belőle.” Mikor arról kérdezem őket, hogy lányaiknak milyen életet kívánnak, rövid gondolkodás után azt mondják: jobbat, de csak egy dologban szeretnének mást.

„Munkában kívánunk jobbat nekik, és épp ezért ösztönözzük őket a tanulásra – mondja egy másik sovány asszony, akinek egyik lánya már gimnazista. – Négy évig járatjuk őket a kollégiumba, takarítjuk a pénzt, küldjük a csomagokat a városba, utaztatjuk, de hiába, ha utána nem tud elhelyezkedni” – magyarázza. „Nincs munka – mondja egy kontyos, aranyszínű felsőt viselő nő is – de hallottunk olyat is, hogy azért nem kapott, mert cigány volt.”

Ember embernek farkasa

Közben a konferencia is pörög tovább, Gurmai Zita és Bauer Edit EP-képviselők például épp videóüzenetben osztják meg gondolataikat a téma kapcsán. Gurmai elsősorban a szociális és munkaügyi kérdéseket feszegeti, míg Bauer inkább az emberkereskedelemre hegyezi ki mondanivalóját.

„Évente nagyjából 2 millió ember lesz emberkereskedők áldozata, ráadásul nem Afrikában vagy Ázsiában, hanem itt, Európában, és az áldozatok negyven százaléka gyerek. Általában azt gondoljuk, hogy a szexiparban fordul elő a legtöbb ilyen eset, pedig ma már a munkaerőpiacon is ott vannak ezek a gyerekek” – mondta, majd arról beszélt, hogy sok lányt már 13-14 éves korában prostitúcióra kényszerítenek, mások háziszolgaként tartják őket, de félniük kell a túl korai- vagy kényszerházasságoktól is, fogvatartóik pedig sokszor zsebtolvajlásra, kényszerkoldulásra fogják őket.

„Mindannyiunknak felelőssége van benne, hogy ezek a dolgok ennyire elterjedtek, mert ha nem lenne rá kereslet, akkor nem lenne kínálat sem, vagy csak sokkal kisebb.”

Kényszerházasság és halott csecsemők

A konferenciára visszatérve épp elcsípem a bolgár női liga képviselőjének beszédét, a téma a kikényszerített házasságoké. Teodora Krumova előadásában arra próbál rávilágítani, hogy a korai házasság a tévhitekkel ellentétben nem a roma kultúra része. Előadását képekkel is illusztrálja, melyek egyikén egy tíz év körüli kislányt látunk csecsemővel és cumisüveggel a kezében, a másikon pedig egy diplomáját éppen átvevő, legalább 15 évvel idősebb nőt.

Csehországban szintén nem túl rózsás a helyzet, egy általános felmérés szerint ők állnak a roma diszkriminációs ráta csúcsán – rögtön utánuk viszont a magyarok következnek. A csehek szerint egyébként a roma nők náluk tripla diszkriminációt szenvednek el, legnagyobb problémaként pedig az oktatás hiányát említették.

A macedónoknál, bár nagy problémát okoz az írástudatlanság is, mégsem ez, hanem az egészségügyhöz és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés a legproblémásabb. „Az egészség a legfontosabb dolog, amiről a roma nőknél beszélni kell. Elsősorban azért, mert ha a nő a családban nem tartja fontosnak a dokumentációt és az egészségügyi vizsgálatokat, akkor a gyerekei sem fogják annak tartani, nálunk ráadásul rendkívül magas a csecsemőhalandóság is a romáknál" – magyarázza az előadó.

A másik nagy probléma, hogy a cigányok nem fordítanak gondot hivatalos dokumentumaikra. Egy 2007 és 2009 közt zajló kutatás szerint a macedón cigány nők csaknem felének nem volt meg a házassági anyakönyvi kivonata, 76,5 százaléknak nem volt útlevele, 14,5 százaléknak nem volt személyije, 11 százaléknak pedig még állampolgársága sem.

Romániában jobb az élet

A szünetben Nicoleta Bituval, a Romani CRISS képviselőjével beszélgetve kiderült, náluk a legnagyobb problémát a szélsőjobb térhódítása jelenti, és az, hogy egyszerűen hiányzik a társadalmi párbeszéd cigányok és románok közt.

„A romák mindennapi életében egyáltalán nincs fejlődés. Voltak ugyan nagyon fontos lépések az elmúlt húsz évben, de ez az emberek hétköznapjaira nem volt nagy hatással Tudom, hogy a román társadalom is rosszabb helyzetbe került, mint akár egy-két éve is volt, de a romák még annál is rosszabban vannak.”

Mikor azt kérdezem tőle, lát-e hasonlóságot Magyarországgal, nemmel felel. „Szerintem mi jobb helyzetben vagyunk, mint a magyarok. Nekünk nincs olyan pártunk, mint a Jobbik, aki félelemben tartaná a romákat. Romániában is vannak ugyan erőszakos cselekmények a cigányokkal szemben, az utolsó 2009-ben volt, de úgy érzem, Magyarországon rosszabb a helyzet.”

Itthon sem törődnek az egészségükkel

A külföldi példákra reflektálva a magyar szervezetekből érkezettek is felszólalnak, és sok tekintetben hasonló helyzetekről számolnak be. A Pécs mellől érkezett Kelemen Zoltánné például arról beszél, hogy a cigányasszonyokra jellemző, hogy elhanyagolják saját egészségüket, mert első a család, második a gyerekek, és csak utolsóként jönnek ők. „Van olyan cigányasszony, aki akkor járt utoljára orvosnál, mikor szült, és ma már 30 éves gyerekei vannak. Egyszerűen félnek az orvostól, kézen fogva kell bevinni őket hozzá. Pedig ha az anyával történik valami, akkor egyedül marad a család.”

Kelemenné szerint az is sok konfliktust eredményez, hogy az emberek sokszor nem értik, miért viselkednek másképp a cigányok, mint ők. Példaként azt az esetet említi, mikor egy haldokló egész családja bevonult az intenzívre elbúcsúzni. „Fontos, hogy a haldokló azt lássa, körülötte vannak a szerettei, mivel a romáknál ez egy nagyon mélyen gyökerező hagyomány, hogy a család minden helyzetben velük van. Ezért van az, hogy sokszor az egész család bevonul a kórházba, mi meg nem győzzük elmagyarázni a nővéreknek, hogy miért van ez.”

Nem hisznek az uniós intézkedésekben

Lakatos Szilvia, az Országos Roma Önkormányzat női képviselője a Járóka-féle EP-jelentésről beszélve azt mondja: nem igazán hisz a jelentésben, mert az abban leírtaknak egyelőre még a szelét sem érezni.

„A roma évtized kapcsán ugyanezek a prioritások megvoltak már 2005-ben és 2006-ban is, nemcsak itthon, hanem a többi országban is, vagyis mostanra már kéne, hogy legyen valami eredményük, de nincs – mondja Lakatos. – És amikor hazamegyek, és bejönnek hozzám a nők vagy a férfiak munkáért, nem tudok nekik adni. Tudom, hogy a mi régiónkban másnak sincs munkája, sokan diplomások sem tudnak elhelyezkedni, csak az a baj, hogy minket még a diszkrimináció is sújt.”

A képviselőnő később arról beszél, hogy hiába bíztatja a gyerekeit arra, hogy tanuljanak, mert nincs igazán perspektíva előttük. „Nem diplomásokra gondolok elsősorban, hanem csak arra, hogy mondjuk péknek elhelyezkedhessenek valahol. A saját körzetemben is volt egy fiatal fiú, aki jelentkezett egy állásra, de nem adták neki, hiába volt képzettsége hozzá, mert látszott rajta, hogy roma. Az állás azóta is betöltetlen.”

A román Nicoleta Bitu szintén nagyon szkeptikus. „Rosszabb a helyzet, mint 20 éve, mert akkor ugyan nem volt ennyi papír és dokumentum, amiben a cigányokról tárgyaltak volna, de volt egy olyan magatartás-politika, amit azért többé-kevésbé betartottak.”

Macedón kollégája, Sebihana Skenderovska szerint az a baj, hogy az adófizetők azt mondják: mi már annyi pénzt adtunk, annyi program van a cigányok felzárkóztatására, de aztán nem látjuk egyiknek sem az eredményét.