Dzsungelláz a romasoron

2011.04.12. 12:22

A lány érezte, ahogy a hátán az első izzadságcsepp megindul a fehér ing alatt, és gyorsulva a bugyijáig gördül. Nagyon meleg volt, de legalább végre odaértek már a cigánytelephez. Szabadult volna a piros-fehér kendőtől, a fekete mellénytől, de tudta, nem lehet.

A második ház ablakából egy barna szempár meredt rá. Hirtelen elöntötte a forróság, a házak forogni kezdtek, a menetoszlop jelszavai monoton zúgássá olvadtak össze. Kilépett, a segítőket elhessegette, és zihálva a kerítésnek támaszkodott.

Igyál – súgta egy mély hang, és erős férfitenyér nehezedett a vállára.

plakat 600

A fenti szöveg természetesen éppúgy fikció, mint a kép. Szerelmi élete a gárdistáknak és a romáknak is van, de ha a kettő között esetleg van átfedés, azt az érintettek valószínűleg mindenáron igyekeznek titokban tartani.

A provokatívnak szánt fotó egy ötfős, roma és nem roma fiatalokból álló csoport, a C-közép fotósorozatának az első darabja. A sorozatban, melyet kéthetente, folytatásokban jelentetnek meg és végül kiállítanak, végig a gárdista-roma ellentétpárral játszanak. A kép műteremben készült, a romatelepet utólag montírozták a pár mögé.

Az egyelőre névtelenül nyilatkozó (de tervei szerint pár hét múlva a nyilvánosság elé álló) ötletgazda szerint egyedül annyi a céljuk, hogy a saját módjukon reagáljanak a szélsőjobb erősödésére. Mint mondja, tüntetni nem szoktak, a rasszista erődemonstrációra akartak kulturált, erőszakmentes választ adni.

Az ötlet a Jobbik gyöngyöspatai akciója nyomán született. "Néztem a gárdistákat, aztán egyik hajnalban arra ébredtem, hogy mekkora fricska lenne, ha egy gárdistalány tényleg megismerkedne egy roma fiúval."

Azért a fiú a roma, mert fordított felállásban azonnal lecigánykurvázták volna a szereplőt – reagált az ötletgazda arra a kérdésre, hogy a romák erotikus túlfűtöttségével kapcsolatos mítoszok esetleg mellékvágányra terelhetik a kép értelmezését. Mint mondja, amúgy sem szerették volna túlideologizálni a dolgot, nem konzultáltak szakértőkkel és kisebbségi vezetőkkel: a közönség reakciója érdekli őket (a c.kozep@gmail.com címre lehet nekik írni).

Így azzal sem foglalkoztak, hogy a fotó kicsit ferdít a lényegen: gárdistaruhát a militáns cigányellenes érzelmek kinyilvánítása miatt húznak, romának viszont születik, és nem a gárdaellenessége miatt lesz valaki.

A C-közép menet közben szembesült azzal, hogy a teljes gárdistaruha (bakancs nélkül) 50 ezer forintba kerül, és a méretre készülő ingeket ugyanott varrják, mint a 100 Tagú Cigányzenekarét. A kendő beszerzése volt a legnehezebb: egy terézvárosi nemzeti-radikális boltban kaptak telefonszámot egy toborzóirodához, ahol egy férfi közölte, hogy a kendőt üzletben nem árusítják, egy idős néni varrja, és oda kell érte menni.