Gergely
4 °C
23 °C

Hunvald monológban cáfolt minden vádat

2011.04.14. 18:21
Nagy, több órás beszéddel készült perére Hunvald György. A két éve előzetesben ülő expolgármester szerint az ügyészség félreértette a VII. kerületi házeladások konstrukcióját, hiszen a vevők az esetek többségében az értékbecslést messze meghaladó összegeket fizettek a házakért, és ezzel megoldották a harmadik fél, a házak bérlőinek problémáját is. Hunvald azt állította a Fővárosi Bíróságon, hogy nem érte sok száz milliós kár az önkormányzatot.
Hunvald György egykori VII. kerületi szocialista polgármestert ül a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében
Hunvald György egykori VII. kerületi szocialista polgármestert ül a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében

Senkinek nem akart jogtalan előnyt szerezni, és senkinek sem okozott kárt – jelentette ki Hunvald György, az erzsébetvárosi korrupciós botrány másodrendű vádlottja a Fővárosi Bíróságon zajló per csütörtöki tárgyalásán.

A volt VII. kerületi szocialista polgármester részletes védőbeszéddel készült fellépésére. A tárgyaláson előadott kétórás monológban tagadta bűnösségét, és arra kérte a bíróságot, ne a kommentárokra, hanem csak a tényekre, és a dokumentumokra alapozzon döntése meghozatalakor.

Hunvald György, miután bírói kérdésre elmondta, hogy egy Jaguáron, egy Trabanton, egy Peugeoton és egy 78 négyzetméteres lakáson kívül nincs már komolyabb értéket képviselő vagyontárgya, hosszan és többször visszatérően beszélt arról, hogy milyen viszonyban volt Polivodáné Dolinay Eszterrel, akit az ügy koronatanúja, és korábbi vádlottja, Nagy György mutatott be neki. Polivodáné Dolinay Eszter volt Nagy szerint a külföldi befektetők képviselője, és ő közreműködött abban, hogy projektcégekhez kerüljenek az önkormányzati bérházak. Hunvald szerint ő csak kétszer találkozott a házeladásokban kulcsszerepet játszó nővel, először a 2004-es Fészek klubban rendezett György-napon mutatta be neki Nagy György, majd pedig ő mutatta be Dolinay Esztert az önkormányzat szakapparátusának. Hunvald szerint nem igazak Nagy állításai, hogy ő személyesen többször egyeztetett volna a nővel.

Hunvald vallomásában pontról pontra igyekezett cáfolni a vádiratot, többek között azt állítva, hogy nem okozott kárt az önkormányzatnak, nem tudott arról, hogy manipulatívak az értékbecslések, és azt is hangoztatta, hogy nem tévesztette meg a testületet, sőt senki sem tévesztette meg az önkormányzatot. Hiszen úgy soha semmit nem lehetne eladni, ha azt várnák az eladótól, hogy olyan árat szabjon, amely mellett a vevőnek már semmi haszna nem lehet az ügyletben.

A volt polgármester szerint a rossz műszaki állapotú épületek eladására kitalált konstrukció azért jött létre, mert a régebbi elidegenítési kísérletek óriási veszteséget okoztak a kerületnek. A Gozsdu-udvar eladása például több mint egymilliárdos veszteséggel járt, ráadásul a drágán kiürített épület nemzetközi pályázata kétszer is eredménytelen volt. A kitalált értékesítési rendszer ezeket a kockázatokat volt hivatott kiküszöbölni – állította Hunvald. A volt polgármester szerint a bérlőkkel kitelepítésének költségeit is beszámítva a házak eladása messze a becsült piaci érték felett történt az esetek többségében. Több esetben kétszer-háromszor is meghaladta a hivatalos értékbecslésben szereplő összeget.

Gál György elsőrendű vádlottat vezetik elő a Hunvald-ügy perének tárgyalásán
Gál György elsőrendű vádlottat vezetik elő a Hunvald-ügy perének tárgyalásán

Hunvald az összefüggő vallomása után kérdésekre is válaszol, így várhatóan több napig tart a meghallgatása.