Gárdaklónok támadása

2011.04.18. 00:35 Módosítva: 2011.04.18. 00:43
Gyöngyöspatán a Véderő kiképzőtelepet épít a cigánysor szomszédságában, Hajdúhadházon pedig a Szebb Jövőért Polgárőrség egyenruhásainak gyűrűjében Vona Gábor arról beszélt, hogy a cigánybűnözésre nem Orbán Viktor, csakis a Jobbik tudja a megoldást.

Gyöngyöspata

Még azt sem lehet tudni pontosan, hogy mikor is érkeztek szombaton Gyöngyöspatára a Véderő tagjai. Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselője szerint reggel vonultak végig először a katonai gyakorlót viselő férfiak a cigánysoron, az utcán a romák úgy emlékeznek, hogy délután egy felé jelentek meg a szervezet tagjai, a Véderő parancsnoka, Eszes Tamás szerint viszont késő délután mentek fel csak a Kecskekő-hegy oldalában álló pincébe.

Annyi biztos, hogy vasárnap délután, amikor Farkas János lakásában kinézünk a függöny mögül, már ott vannak a hegyoldalban a Véderő bakancsos, terepszínű ruhás tagjai, és a cigánysort pásztázzák a távcsöveikkel. Farkas szerint csak azért jöttek, hogy félelmet keltsenek a romákban, és napjában többször végigmasírozzanak a cigányok utcáin a faluba és vissza. A Véderőről egyébként nem tud a falu polgármestere, és a helyi Jobbik vezetője, mindketten tagadják, hogy nemzeti érzelmű szervezetek masíroznának a cigánysoron, amikor telefonon erről kérdezzük őket.

Fotók: Huszti István

Rendőrautó halad el a ház előtt, mire Farkas megjegyzi, hogy a rendőrök is csak azért vannak itt, nehogy a cigányok lerohanják a hegyoldalt, és inkább kísérgetik a nácikat, minthogy megvédjék a rettegő romákat. Kiáltás hallatszik az utcáról, elindult a dombról a Véderő. Amikor kiérünk az ajtón a magukat polgárőrnek kinevező, láthatósági mellényt viselő romák éppen a gyerekeket és az asszonyokat próbálják beterelni a házakba, nem sok sikerrel, a félelmen azért úrrá lesz a kíváncsiság és a harag. Nyolc véderős masíroz végig szedett-vetett menetoszlopban az utcán, több roma azt kiabálja, hogy nem félünk tőletek, mások átkozódnak, és vannak olyanok is, akik mérges kussolj márral próbálják csitítani a leghangosabbakat. A menetelők hallgatnak, és fölényes mosollyal haladnak át a szitkokon.

“Tegnap este megtámadtak egy házat a cigánysor másik végén, kővel bedobták az egyik ablakot is” - meséli Farkas, miközben a roma polgárőrök éppen a soraikat rendezik a nagy ijedtségre. Megjön megint a rendőrautó, majd a kátyús úton araszolva feltűnik egy árpád-sávos lobogóval díszített motor is. A rendőrök igazoltatják a bőrruhás, szakállas motorost, közben egyre nagyobb lesz a csődület, van, aki a motorost szidja, van, aki a rendőröket. Mindenki fényképez, a roma polgárőrök több szögből is felveszik a rendőri intézkedést, de a Véderő táborában is látni az eseményekre szegeződő kamerákat.

Elindulunk a házhoz, amit tegnap állítólag megtámadtak. A cigánysor melletti, szeméttel teli patakban gyerekek játszanak, egy portáról valaki dühösen kikiabál, hogy ebéd, mire az egyik gyerek visszakiabál, hogy mindjárt. A megtámadott viskó a cigánysor végén áll, kicsivel feljebb már modern, pasztellrózsaszín és OBI-barack házak sorakoznak. A ház előtt már várnak minket, hogy megmutassák a betört ablakot, meg a két követ, amit a rendőrök kivittek a házból, de persze a laborba már nem küldtek be.

“Kérdeztem, hogy mikor jönnek a helyszínelők, de a rendőrök még csak nem is válaszoltak” - meséli a ház tulajdonosa, aki szerint az a szerencse, hogy a gyerekei máshol aludtak, így senki nem sérült meg.

“Két támadót felismertem olyan nyolcvan százalékosan, mégsem hallgatták ki őket a rendőrök” - panaszkodik a férfi, aki szerint eddig nem hitt a fenyegetéseknek, hogy cigányok vére fog folyni, de most már tudja, hogy a feldühödött magyarok nem vicceltek.

A bedobott ablak

Visszasétálunk a cigánysoron, majd elindulunk felfelé a hegyre, ahol a Véderő éppen bográcsgulyást főz. Amikor megtudják, hogy az Indextől jöttünk, az egyikük rögtön rávágja, hogy zsindex, majd némi gondolkodás után mégis visszakozik a poénból: “vagyis Index”.

Senki nem nyilatkozhat, meg kell várnunk a főparancsnokot, aki a főparancsnoki járművel éppen operatív munkát végez a faluban. Nemsokára megérkezik a platós dzsip, benne Eszes Tamás, a Véderő főparancsnoka, újdonsült pincetulajdonos.

Eszes szerint nem azért rendezik be a táboruk éppen a gyöngyöspatai cigánysortól pár méterre, hogy jelenlétükkel megfélemlítsék a cigányokat, vagy akár hogy vigyázzanak a közbiztonságra: egyszerűen itt találtak az önvédelmi tanfolyamok lebonyolítására alkalmas telket. Eszes Tamás szerint a jelképes összegért megvásárolt pince környéki telkeket is bérbe veszik majd, mivel a tulajdonosok a cigányok miatt amúgy sem jártak ki, így örülnek, ha valaki jó célra használja a területet.

Zárt alakzatban

Eszes Tamás szerint ők nem provokálják a cigányokat, csak rendbe tették a lerobbant pincét és környékét, hogy a jövő héten már itt gyakorlatozhassanak.

"Olyan kiképzéseket szervezünk, mint amilyeneket annak idején az MHSZ tartott, önvédelemre tanítjuk majd a jelentkező fiatalokat, és persze lesz alaki kiképzés is, hogy megismerkedjenek a katonai fegyelemmel, ne csak a számítógép előtt üljenek állandóan" - meséli Eszes a Véderő egyenruhájában, karba tett kézzel, a körénk gyűlő tagok gyűrűjében. A parancsnok szerint a Véderő egyetlen politikai párthoz sem kötődik, bár azért azt elismeri, hogy a helyi Jobbik vezetője, Juhász Oszkár már járt itt fent náluk. Szerinte a Véderő tagjai nem lehetnek más szervezetek tagjai sem, köztük nincs gárdista vagy nemzetőr, ennek azért némiképp ellentmond, hogy többen is a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület pólóját viselik.

Eszes Tamás azt mondja, szombat este harminc, részeg cigány támadt rájuk, végül ő maga hívta fel a gyöngyösi rendőrfőkapitányt, hogy védje meg őket.  Szerinte a kiérkező járőr végül csak figyelmeztető lövéssel tudta megállítani a romákat. Ezt egyébként a gyöngyösi rendőrkapitányság tagadja, a helyi romák közül sokan azt mondják, hogy nem volt semmi lövés, de olyan is akadt, aki hallotta a dörrenéseket, és szerinte a Véderő tagjai tüzeltek.

Eszes Tamás

Eszes szerint ők nem támadtak egyetlen roma házra sem, a cigányok viszont folyamatosan üvöltöznek, fenyegetik és leköpik az autójukat, amikor a pincéből a cigánysoron át a faluba mennek. Ezek után pedig ugye senki nem képzeli, hogy majd ők süteményt visznek , meg illedelmesen bemutatkoznak majd a szomszédoknak.

Odalent megint megérkezik a rendőrjárőr, a roma polgárőrök bezavarnak egy dühösen kiabáló nőt a házba, a Véderő menetoszlopa visszatér a közértből. Nyugalom van.

Hajdúhadház

Már egy hete járőröznek a Jobbikhoz közel álló szervezetek osztagai Hajdúhadházon. Délután négyre érünk a városba, ahol fehér tányérsapkás közlekedési rendőrök irányítják a forgalmat minden útkereszteződésben, ott, ahol egyébként csak egyetlen járőr szokott körözni három település között. A mellékutcákban rohamrendőrök cigiznek összeverődve, és horgászbotra tűzött Jobbik-zászlót cipelő emberek sietnek.

A vásártéren tart nagygyűlést a Jobbik, a forgalmat itt már nem csak a rendőrök irányítják, de a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület emberei is megpróbálják hasznossá tenni magukat. Itt van a Nemzeti Őrsereg is, pár tucat egyenruhás idős férfi és nő, akik egy selyemzászlót követve vonulnak fel-alá.

A hangulat felfokozott, amit mi sem jellemez jobban, minthogy még el sem kezdődnek a beszédek, de máris van valaki, aki szabályos időközönként azt kiáltja, hogy fegyverbe, ezzel szerény ovációt és némi tapsot csikarva ki a tömegből.

Schneider Tamás beszédet mond

A himnusz után jön a Jobbik rendezvényein megszokott Adjon az Isten szebb jövőt kiáltás, az egész mező egyszerre harsogja, de még zeng az utolsó szótag, amikor valaki tisztán, érhetően rávágja, hogy “nektek is patkányok”. Némi zavar után a helyi jobbikos képviselő javaslatára a tömeg újból elskandálja az üdvözlést, hátha csak rosszul hallották, de megint érkezik a válasz: “nektek is köcsögök”.

A Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület egyenruhásai rögtön szolgálatba helyezik magukat, megpróbálják kikísérni a szabotőrt, de senki nem vállalja magára az akciót. A tömegben zavart egymásra mutogatás kezdődik, majd nemsokára érdektelenségbe fordul a felelős keresése, már csak azért is, mert a színpadon Schneider Tamás, a Jobbik alelnöke kezd arról beszélni, hogy a magyarok végre felébredtek és megvédik magukat a cigányokkal, illetve a cigánybűnözőkkel szemben, mert ugye vannak jóravaló, dolgos cigányok is, bárcsak látnánk már őket. A cigányok többsége számára azonban a bűnözés, a megélhetési gyerekgyártás és a munkanélküli segély jelenti az életcélt, és ha így megy tovább, akkor Hajdúhadház húsz éven belül elesik, sőt egyenes barbarizálódik.

Hasonló okfejtésbe kezd Vona Gábor, a Jobbik elnöke is az egyenruhás polgárőrök védőzónájában, szó esik a problémás gyerekek bentlakásos iskolába küldéséről, és az önfenntartó börtönökről is. A Jobbik elnöke itt is kifejti, hogy a harmadik gyerektől a családi pótlékot adókedvezménnyé kéne alakítani, hogy csak az vállaljon sok gyereket, aki el is tudja tartani.

Vona szerint a Jobbik nem rasszista, hiszen a tisztességes cigányokkal nincs bajuk, és minden törvényjavaslatukat úgy fogalmazták meg, hogy az minden magyar állampolgárra vonatkozzon. Arról pedig már nem tehetnek, ha ezek a javaslatok azután egy bizonyos réteget érintenek rosszul.

A Jobbik elnöke ezután nekiment Orbán Viktornak, aki Brüsszelből üzenget, hogy Magyarországon senki nem masírozhat félelmet keltve, ahelyett, hogy végre rendet teremtene Kelet-Magyarországon. Vona szerint, ha a Fidesz tovább rombolja a demokratikus intézményeket, akkor már egy választási vereség után sem lehet majd leváltani a pártot, amiből pedig ugyebár az következik, hogy csak a népharag söpörheti majd el uralmát. A tömegből most jó ritmusban érkezik a fegyverbe szólító kiáltás.

Zászlók és szimpatizánsok

Vona beszéde után mindenkit gyorsan hazaküldenek a szervezők, a pártelnök még kioszt pár autogramot, és kezet fog néhány szimpatizánssal, a Nemzeti Őrsereg pedig már a naplementébe, de legalábbis a mikrobuszok felé menetel.

Már alig lézengenek a vásártéren, amikor az egyik szervezőnek eszébe jut, hogy végülis a nemrég meggyilkolt Margit néni emlékére gyűltek össze, és akinél gyertya van, az akár meg is gyújthatja a színpad előtt. Hogy emlékezzenek.