Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Utcagyerekek rapeltek a nyolcadik kerületben

2011.04.21. 01:44
Szerelmes rapversenyt rendeztek a Kesztyűgyárban, melyre főként roma származású fiatalokat vártak. Az ötlet be is jött, legalább százan tomboltak a Mátyás téren, a nyolcadik kerületben, ahol a versenyt végül egy középiskolás srác nyerte meg.

Bár az események csak délután ötkor kezdődtek, mikor négy órakor megérkeztem, már tinihordák lepték el a Mátyás teret a nyolcadik kerületi Kesztyűgyárnál. A téren erősítőkből szólt a gengszterrap, a felállított, alig két lépésnyi miniszínpadon ötévesek hakniztak, miközben a helybeli anyukák babakocsikat tologatva, ráérősen nézegették a produkciókat.

„Itt még működik a tér-idő-tömeg összefüggés, vagyis ha szép idő van, akkor mindenki lejön a térre” – magyarázza a szervező, Szabados Balázs, aki a verseny ötletét egy könyvből merítette. Szabados azt mondja, azért rendezte meg a versenyt, mert a cigánygyerekek közt is sokan vannak, akik tehetségesek, és meg is akarják mutatni ezt. „Nem gondolom, hogy most itt világmegváltás lesz, de megmutatom nekik, hogy van olyan ember, aki ugyanilyen utcagyerek volt, mint ők és sikerült kitörnie – magyarázza.

Van, akinek tetszik, van akit felháborít

A művház udvarán közben egy hatfős csoport próbál szorgosan, a szakközépbe járó srácok közül ketten szájdoboltak, egy harmadik pedig spontán rappel hozzá.

A mellettük álló Mohai Tamás és Farkas Dénes, akik az eseményt fogják megnyitni,  mindketten frissen végzett színművészek, és gimis koruk óta beatboxolnak.

„Egy előadásba is simán be lehet tenni egy rapszöveget, mert a rapet lehet alakítani a művészethez. Például amikor a nemzetiben játszottuk Euripidész Oresztészét, amit az Alföldi rendezett, azt kérte tőlünk, hogy az előadás előtt fél órával már legyünk ott, és mivel a darabban a szereplők családfája nem igazán egyszerű, mutassuk be egy rapben a rokoni szálakat. És ezt valóban eljöttek megnézni az emberek, vagy azért, mert sokkal közelibb a kapcsolatuk a rappel meg a beatboxal, mint a színházzal; vagy mert jobban megbotránkoztatja és feloldja az embereket” – magyarázzák.

A legfontosabb a gondolat

Közben egyre jobban megtelik a tér; lassan kezd úgy kinézni, hogy a környék összes tíz éven aluli gyereke itt gyülekezik. Két hatévesnek tűnő lány rózsaszín alapon párducmintás cicanadrágban fekete énekesnőket megszégyenítően figurázza a színpadon, míg a büszke szülők a színpadtól nem messze, zsebre tett kézzel tekintgetnek körbe, hogy vajon mindenki látja-e a gyereket.

Megérkezik az est egyik sztárja, Saiid az Akkezdet phiai-ból, aki zsűriként fog közreműködni a freestyle szerelmes szövegek értékelésében. „A freestyle az egy érdekes műfaj, mert elvileg a helyszínen kell kitalálni a szöveget. A profiknál általában párbaj szokott lenni, ahol a másikat kell oltani, de persze szigorúan verbális alapon” – osztja meg a lényeget, majd elmondja, hogy az igazi freestyle-osok mindig rímben gondolkodnak.

„A legfontosabb, hogy a gondolat menjen végig és ne akadjon meg, aztán jön a rím, a poénok, a szöveg. A fiatalok körében pedig egyre népszerűbb ez a stílus, nagyon sok verseny is van. Vannak olyanok, akiknek már saját műsoruk meg rajongótáboruk van, vagy szövegíró lett belőlük, és ma már nem egy felkapott énekesnek ők írják a szövegeit.

Hangemberek versenye

„Ez az ország egy porzsák, és mi vagyunk benne a morzsák” – hallatszik a hangszórókból az együttes saját száma, az Arany közértpult, a gyerekek pedig úgy ugrálnak rá, mint a bab a fazékban. A környéken azonban nem arat osztatlan sikert a produkció, lassan kezdenek megtelni az erkélyek az idősebb korosztály érdeklődő, ám nem feltétlenül szívélyes arcaival. Két ötvenes férfi rosszallóan megy el a mostanra már őrjöngő gyerekek mellett, egyikük még egy jól elnyújtott, megvető fújjolást is odavet nekik.

„Én a szívemet kitárom, de nincsen gitárom” – ez már a két színész srác, akiket körbevesz a nyolcévesek tábora. Három, a téren átvágó öltönyös férfi és a velük lévő nők érdeklődve állnak meg a csoport mellett. Mint később kiderül, külföldiek, és az egész előadásból sajnos egy szót sem értenek, de tetszik nekik, hogy a gyerekek ilyen lelkesek. Az egyik férfi azért megjegyzi, hogy lehetne halkabb is a műsor.

Egy zöld melegítőfelsős öregember felháborodottan magyarázza az épp erre cirkáló helyi járőrszolgálatnak, hogy nem itt kéne csinálni ezt a cirkuszt, miközben színpadra lép az első versenyző, egy 5 éves kisfiú, aki kapucnija alól nagy hangon arra bíztatja a lányokat, hogy „hívjatok fel”. Hamarosan azonban átveszik tőle a stafétát a 14 éven felüliek, vagyis a profik, akik tapasztalt módon buzdítják a közönséget, és tolják a kontentet. Egyeseknek közülük egész rajongótábora van.

„Tedd el a pénzedet, mert nincs rá szükségem, cigánygyerek vagyok, de nem voltam még a kékfényben” énekli az egyik versenyző, miközben az egy négyzetméterre jutó harci kutyák és gyerekek száma minden képzeletet felülmúl.

„Ha azt mondod, hiphop, én azt mondom, cigánykaraván” – kontráz rá ellenfele, miközben a Guccikba és Armanikba öltözött helyi erők Luis Vuitton táskás nőikkel önfeledten hallgatják a produkciót.

A három, fináléban maradt versenyző végül több körön át oltja egymást, sorra véve a másik származását, hamis márkás ruháját, vagy éppen szájszagát – a közönség közben rendületlenül röhög. A versenyt végül a zsűri egyhangú döntése alapján egy Kazi – művésznevén Casio – nevű srác nyeri, aki, hogy háláját kimutassa közönsége felé, újabb rapbe kezd, de a mikrofon gerjedése és a tudósító távozása miatt ebből sajnos már csak a cigánygyerek, testvér és mikrofon szavakat lehet kivenni.