Elutasították a feljelentést Papcsák és Zsiga költségtérítésének ügyében

2011.04.22. 11:32

Elutasította a feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség Papcsák Ferenc és Zsiga Marcell költségtérítésével kapcsolatban. Korábban a Legfőbb Ügyészség Molnár Csaba szocialista képviselőnek az állítólagos jogtalan költségtérítésekről szóló írásbeli kérdését értékelte feljelentésként. Az ügyet a KNYF kapta meg, feljelentés kiegészítést rendeltek el és most a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.

Molnár Csaba szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult a szabálytalanul, két helyről is költségtérítést húzó fideszes képviselők ügyében. Molnár Csaba Zsiga Marcell és Papcsák Ferenc ügyét hozta fel, kérdésében arra volt kíváncsi, indít-e hivatalból eljárást a képviselők ellen az ügyészség.

A Legfőbb Ügyészség a kérdést annak tartalma miatt feljelentésként értékelte és továbbította az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészséghez, akik feljelentés kiegészítést rendeltek el, vagyis további adatokat gyűjtöttek az ügyben.

A KNYF most határozatot hozott, mely szerint nem valósult meg bűncselekmény, így a feljelentést elutasították. A feljelentés kiegészítésben megkeresték az Országgyűlés Gazdasági Főigazgatóságát és ott a költségtérítés és az ezzel kapcsolatos képviselői nyilatkozattétel gyakorlatáról kértek tájékoztatást. Az országgyűlési képviselőket évente nyilatkoztatják a költségtérítéseikről, a számfejtés mindig az utolsó leadott nyilatkozat alapján történik, mondta Fazekas Géza, a KNYF szóvivője.

Az érintett képviselők 2010 májusában azt nyilatkozták, hogy nem kaptak költségtérítést. A 2011 februárjában leadott nyilatkozatukban azonban már nyilatkoztak a máshonnan járó költségtérítésről. Így az érintett éves időszakra vonatkozólag nem merül fel a csalás gyanúja, hiszen hiányzik ennek a bűncselekmények az egyik törvényi tényállása, a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. Így a KNYF elutasította a feljelentést, mondta a szóvivő.