Felszámolták a patai kiképzőközpontot

2011.04.22. 16:56 Módosítva: 2011.04.22. 21:34
Garázdaság szabálysértésére hivatkozva egyesével állították elő a rendőrök a Véderő gyöngyöspatai kiképzőtáborába érkező egyenruhás embereket. Igazoltatták, de nem vitték el azokat, akik csak alul viseltek terepszínt. Felszólították őket is, hogy hagyják el a területet.

Délután négykor, alig fél órával a Véderő gyöngyöspatai kiképzőtáborának megnyitása előtt elvitték a rendőrök a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást. Tudósítónk szerint Eszest meg akarták motozni a rendőrök, ő azonban ennek nem volt hajlandó alávetni magát, mondván magánterületen tartózkodik. A rendőrök a gyöngyösi kapitányságra indultak vele. Később a rendőrök elvezettek egy másik véderős szervezőt is.

A táborban a Véderő három, piros barettes, terepszínű ruhás és bakancsos tagján kívül 10-12 szimpatizáns tartózkodott. A legtöbbjük katonai ruhát viselt, voltak, akik Magyar Nemzeti Gárda, vagy Szebb Jövőt feliratú pólót viseltek, de érkezett egy decens kinézetű, ötfős nagyváradi család tartózkodott (papa, mama, két gyerek), ahol az anya hosszasan szidalmazta a falu cigányait, bár kérdésünkre elárulta, először jár itt.

A letartóztatások nem sokkal az önkéntesek érkezése után kezdődtek.

Ruházatukkal félemlítik meg a helyieket

Fél ötre az a koregráfia alakult ki, hogy 15-20 fős csoportokban érkeztek a táborhoz a rendőrök, és mindig elvittek valakit. Elvitték először a három piros barettest, aztán azok kerültek sorra, akik már a táborozásra érkeztek militáns külsővel: terepszín ruhában, bakancsban.

A rendőrök azt mondták: garázdaság szabálysértése miatt viszik el az itt megjelenteket. Amikor visszakérdeztek, hogy mit jelent a garázdaság, a rendőri választ az volt: olyan egyenruhát viselnek, ami másokban riadalmat kelt. (A törvény szerint garázdaság szabálysértését az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.)

Az elvitt emberek minden esetben elmondták, hogy ők magánterületen tartókodtak, és úgy érzik, jogosulatlan a rendőri intézkedés. Az egyikük meg is kérdezte a rendőröket, hogy magánterületen se viselheti-e, amit akar. A rendőr tudósítónk szerint erre azt mondta: parancsot teljesítenek, és aki panasszal kíván élni, az intézkedés végén megteheti.

A rendőrök elvezetik Eszes Tamást, a magát Véderőnek nevező szervezet országos megbízott parancsnokát (Fotó: Huszti István)
A rendőrök elvezetik Eszes Tamást, a magát Véderőnek nevező szervezet országos megbízott parancsnokát (Fotó: Huszti István)

Az intézkedő rendőrök készenléti rendőrök, tudósítónk szerint összesen körülbelül százan vonultak fel.

A rendőrök igazoltattak olyan embereket is, akik felemás öltözékben voltak: alul terepszínben, de felül csak pólóban. Felírták az adataikat, de nem vitték el őket, csupán felszólították őket arra, hogy hagyják el a területet.

Két elengedett ember felül Magyar Nemzeti Gárda feliratú egyenpólót viselt, egy másik férfi fehér pólója hátán a Szebb Jövőért felirat és egy címer volt látható. Az érintettek azt mondták tudósítónknak: elhagyják a területet.

Rajtuk kívül ott volt egy felemás ruhát - alul terepszínt - viselő négyfős társaság, két fiú és két lány. A rendőrök azt mondták nekik, hogy három lehetőségük van: lecserélik a ruhájukat, elhagyják a területet, vagy pedig előállítják őket. Az egyik fiú, aki Szabadságot Budaházynak feliratú pólót viselt, úgy döntött: ő átöltözne, mert vannak itt olyan szerszámok, amelyeket őriznie kellene. Viszont nincs más ruhája, hozatna magának a faluból, mondta. Megkérdezte a rendőrt, milyen nadrágot vehet fel a terepszínű helyett. Azt mondta, a hétköznapi viselete fekete oldalzsebes nadrág, és rákérdezett, ilyet hordhat-e Gyöngyöspatán. A rendőr erre azt felelte: "Tudja, mit? Hozasson inkább egy farmert!"

A négyfős társaság többi három tagja azt mondta: ők nem tudnak átöltözni, és vasárnap jönnek értük. Úgy döntöttek, hogy bemennek a rendőrségre, mert még a hálózsákjuk is terepszínű, és biztosra veszik, hogy ha most nem is, este úgyis elvinnék őket.

A Véderő táborában maradt, civilruhás jobbikos azt mondta: a Jobbik jogászai már kimentek a rendőrségre, és azt remélik, hogy még ma szabadlábra helyezik azokat, akiket bevittek.

Hétvégi rendfenntartók

A Véderő tagjai múlt szombaton érkeztek Gyöngyöspatára, a helyi cigányok szerint csak azért, hogy megfélemlítsék őket. A szélsőjobbos szervezet rendteremtési célból kiképzőtábort akart berendezni egy, a falusiaktól kapott szőlőspincénél. Az önkéntes rendfenntartók a tervek szerint hétvégenként szállják meg a területet.

A településen akkor kezdődött a szélsőjobbos szervezetek felvonulási sorozata, amikor egy helyi lakos február végén öngyilkos lett. Az idős férfi a helyi Jobbik elnöke szerint azért vetett véget az életének, mert úgy volt, hogy a szomszédjába árvízkárosult cigányok költöznek. A témát felkapta a Jobbik, megjelentek a Szebb Jövőért Polgárőregyesület emberei, majd a Véderő vett telket a cigánysor feletti dombon.

A múlt hétvégén tovább növelte a feszültséget, hogy egy cigány család azt állította, hogy éjszaka kővel betörték az ablakukat, a tettes nem került elő. Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek további összetűzésekről, figyelmezettő lövésekről, a Véderő és a cigányok közötti trágár üvöltözésről.

Kedd óta nincs a falunak vezetése, mert egészségügyi problémakra hivatkozva lemondott Tábi László polgármester. A véderő kiképzőtábora péntek délután nyitott volna.

Kihalt a falu

Délelőtt kimenekítették a településről a cigány nőket és gyerekeket: mintegy háromszázan mentek el busszal Gyöngyöspatáról. A cigánysorra a média nagy erőkkel vonult ki, három nagy közvetítőkocsi is várakozik ott. Egyébként szinte teljes a csönd a cigányok lakta részen, amely arra a domboldalra néz, ahol a Véderő pincéi vannak. A terület kihalt, alig néhány embert látni.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője korábban azt mondta: a Vöröskereszttől azt a tájékoztatást kapták, hogy a közreműködésükkel egy régebb óta szervezett üdültetésre éppen pénteken utaztak el családok Gyöngyöspatáról. A menekítési akció kitalálója, Richard Field viszont az Indexnek azt mondta, hogy a Véderő pénteki tábornyitása miatt szervezték meg a Vöröskereszttel a nők és a gyerekek kimenekítését Gyöngyöspatáról.

A helyszínre érkező Pintér Sándor belügyminiszter is azt állította, a cigányok húsvéti kirándulásra utaztak el. Ezt azonnal cáfolta Farkas János, gyöngyöspatai romajogi képviselő, aki szerint a cigányok elmenekültek a faluból. (Bővebben Pintér Sándor sajtótájhékoztatójárólitt olvashat.)

Ki szervezte a cigányok kimenekítését?

Tudósítónk a cigánysoron zavarodott válaszokat kapott, amikor arról kérdezősködött, ki szervezte az elutazást. Egy cigány férfi azt mondta: ma értesült csak erről, amikor elvitték a gyerekeit és a feleségét, és fogalma sincs arról, mikor jönnek vissza.

Egy cigány kisebbségi vezető titokzatos választ adott ugyanerre a kérdésre. Szerinte olyan valaki szervezte, aki szimpatizál a cigányokkal, és nem szeretné, hogy a neve vagy az arca megjelenjen a médiában. A vezető nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a dolognak van-e köze valamelyik párthoz.

A cigánysoron megszólított kisebbségi vezető közölte: jövő szombatra három-négyezres demonstrációt szerveznek a rasszizmus ellen Gyöngyöspatán.

A cigány soron találkoztunk a cigány vezetővel beszélgető Nyakó Istvánnal. Kérdésünkre, hogy mi pártjának véleménye a helyzetről, a szocialista politikus visszakérdezett: "Amit itt látunk, az a kormány romastratégiájának része?" Felvetettük, a kormány éppen ma fogadott el egy olyan jogszabályt, amely szankcionálja, ha egyesek rendfenntartó szervezetekre emlékeztető tevékenységet folytatnak, és megtévesztő ruházatot hordanak. Nyakó szerint "ez jó irányba tett lépés, de kíváncsi vagyok, kiállja-e az alkotmányosság próbáját."

A szocialista politikus hiányolta a kormány gesztuspolitikai lépéseit, például, hogy a belügyminiszter a helyszíre látogasson. Ezt követően derült ki, hogy Pintér sajtótájékoztatót tart a településen.

Spontán lakossági fórum

Pintér Sándor a sajtótájékoztató után lesétált a cigánysorra. A belügyminisztert körülvették a falusiak, és mindenki a maga problémáját sorolta. "Itt csak én kiabálhatok" - emelte fel az ujját a belügyminiszter. Később a cigányok megtapsolták, majd beszállt a kocsiba, és elhajtott.

Gyöngyöspatán péntek este maradt azt erős rendőri készültség. A cigányok tudósítónknak mutattak egy házat, ahol a Véderő kiképzésére érkezettek gyűltek össze. A magas fémkerítés mögött 8-10 embert láttunk, hármukkal találkoztunk délután a kiképzés tervezett helyszínén.