Jusztin
13 °C
30 °C

Szabolcsi emberkereskedőket tartóztattak le

2011.04.29. 16:27

Előzetes letartóztatásba helyezte az emberkereskedelemmel gyanúsított bökönyi és szigethalmi csoport két tagját pénteken a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája - közölte Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese.

A végzés szerint a letartóztatásba helyezett két bökönyi férfi - még szökésben lévő harmadik társukkal - 200 ezer forintért adott el egy nőt egy szigethalmi házaspárnak, hogy Budapesten prostituáltként foglalkoztassák.

A szigethalmi házaspár férfi tagja - a rendőrség csütörtöki közlése szerint - pszichés állapota miatt kórházi kezelés alatt áll, míg társa, mivel kisgyermekeket nevel, szabadlábon védekezhet az ügyben.

Az előzetes letartóztatásba helyezett bökönyi férfiak büntetett előéletűek, s az emberkereskedelmi bűntettet próbára bocsátásuk időtartama alatt követték el.

A bíróság a letartóztatást a bűncselekmény tárgyi súlyával, törvényi fenyegetettségének mértékével indokolta, továbbá azzal, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén az eljárást megnehezíthetnék.

A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.