Baka: Bizonytalanok és elkeseredettek a bírók

2011.05.05. 15:10

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint bizonytalanság és elkeseredettség tapasztalható a bírói karban a nyugdíjkorhatár nyolc évvel történő csökkentése miatt, de - miután a döntés megszületett -, most a legfontosabb feladat enyhíteni annak következményeit.

Az LB elnöke a Hajdú-Bihar megyei összbírói értekezletet követő csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, meg kell találni a megoldást, "hogyan lehet a legkisebb kárt okozni az igazságszolgáltatás rendszerében, ahol 40 ezer ügyet kell átszignálni" a bíróváltások miatt.

Mindemellett súlyos egyéni problémákat is felvet a nyugdíjkorhatár csökkentése, amely 1869 óta 70 év volt Magyarországon, s ugyanennyi jelenleg is az európai országok 41 százalékában, míg további 36 százalékában 67-68, hat országban pedig 65 év, fűzte hozzá Baka.

Baka András egyértelmű nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány kikérte-e a szakmai véleményét a bíróságokat érintő kérdésekben az új alaptörvény kidolgozásakor, ugyanakkor a főbíró reményét fejezte ki, hogy a sarkalatos törvények megalkotásakor ez megtörténik.

Baka András közölte, nem készül távozásra, mint kérdésre válaszolva fogalmazott, a szervezet átalakításán legjobb tudása szerint dolgozott, de tisztában van vele, hogy "Magyarországon minden kérdés egyben politikai kérdésként is megfogalmazódik".

Megítélése a Legfelsőbb Bíróság Kúriává történő átnevezése alapján "nem lehet intézkedéseket kezdeményezni", a Kúria ugyanúgy ellátja majd az LB ítélkezési és jogegységi tevékenységét.

Baka András a tájékoztatón elismerően szólt a Hajdú-Bihar megyei Bíróság valamennyi bírájának elmúlt évi munkájáról. Külön kiemelte a debreceni bíróság tevékenységét, ahol - mint fogalmazott - tűrhetetlen körülmények között kénytelenek dolgozni.