Samu Tamás Gergő lemondott mandátumáról

2011.05.11. 16:22 Módosítva: 2011.05.11. 16:34

A jobbikos Samu Tamás Gergő lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. A politikus szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, döntését egyedül, és annak ellenére hozta meg, hogy igazságtalannak tartja a jogerős bírósági ítéletet, mivel aki ellen korábban tüntetett, még mindig szabadlábon van. Hozzátette: a kezdetektől, 2006-tól részt vett a Gyurcsány-ellenes megmozdulásokban, amelyek 2008-ban annak ellenére sem szakadtak meg, hogy szerinte az akkori parlamenti ellenzéki kifarolt azok mögül, és cserben hagyta a tüntetőket.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője hangsúlyozta: a rend és igazságosság oldalán álló Jobbik tudomásul vette volt képviselője elhatározását. A szóvivő szerint a Jobbik továbbra is kiáll politikusa mellett, és botrányosnak tartja, hogy az "ország tönkretevői" jelenleg is "folytathatják ámokfutásukat" a parlamentben. Mirkóczki szerint nem Samu Tamás Gergőnek kellett volna bíróság elé állnia, hanem "Gyurcsány Ferencnek és társaiknak, akiknek már réges-régen börtönbe lenne a helyük".

A Jobbik azt látja, hogy a Fidesz nem a valódi bűnözők ellen, a közbiztonság és a kisemberek érdekében használja fel kétharmados többségét, az "országot elmúlt években tönkretevők" pedig továbbra ugyanolyan biztonságban vannak a parlamentben, mint korábban, mondta a Jobbik szóvivője. Megjegyezte azt is, hogy a fideszes képviselők korábbi, "Pintér Sándor belügyminiszter által jogszerűtlennek tartott" kordonbontásának később nem lett következménye.

A szóvivő még azt mondta: Samu Tamás Gergő területi listán szerzett mandátumának utódlásáról később döntenek. A Jobbik viszont nem sokkal később már meg is hirdetett egy csütörtök délelőtti sajtótájékoztatót, ahol be fogják mutatni új képviselőjelöltjüket.

A Fővárosi Bíróság kedden jogerősen tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte hivatalos személy elleni erőszak miatt. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Samu Tamás Gergő 2008. március 15-én Budapest belvárosában a tömegből a rendőrök felé dobott tárgyakat, és egy rendőr pajzsába belerúgott. Néhány hónappal korábban pedig garázdaságot követett el, amiért 2008 szeptemberében jogerősen 45 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

A politikus rendkívüli jogorvoslattal élt az ítélet miatt.

Samu Tamás Gergő
Samu Tamás Gergő

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, 1990. évi LV. törvény 17. paragrafusa szerint meg kell szüntetni annak a képviselőnek a mandátumát, akit szándékos bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.

A parlament mentelmi bizottságának tájékoztatása szerint a jogerős ítéletet meghozó bíróságnak soron kívül tájékoztatnia kell az ítéletről az Országgyűlés elnökét, aki ezt követően a mentelmi bizottság elé utalja az ügyet.

Ha a képviselő önként nem mondott volna le mandátumáról, a ház kétharmados többséggel megfoszthatta volna attól. Mivel a törvény megfogalmazása egyértelmű, a döntés is csak egyirányú lehet.

1990 óta két esetben ítéltek országgyűlési képviselőt jogerősen szabadságvesztésre, a fideszes Várhegyi Attila és az MDF-es Lengyel Zoltán önként lemondott mandátumáról.