Pokorni visszaszólt a fővárosi KDNP-elnöknek

2011.05.13. 19:27
Nem helyes az oktatáspolitika kérdéseit keresztény-nem keresztény alapon vitatni, a világ ennél bonyolultabb – üzente Pokorni Zoltán a KDNP budapesti elnökének, miután Szalma Botond aknamunkával vádolta meg a fideszes politikust, amiért rendszeresen kritizálja „az ország oktatási rendszerének megújításán fáradozó” Hoffmann Rózsa államtitkár erőfeszítéseit.

A kormánypártokon belül zajló oktatáspolitikai szakmai folyamat már lassan egy éve tart, szerintem nem lenne helyes, ha ezt kizárólag keresztény-nem keresztény mezbe öltöztetnénk, vagy csak ebben a metszetben vitatnánk meg – mondta az Indexnek Pokorni Zoltán. A parlament oktatási bizottságát vezető politikus a KDNP-s Szalma Botond beszólására reagált.

A kereszténydemokraták budapesti elnöke pénteken közleményben szólította fel Pokornit, hogy haladéktalanul hagyja abba aknamunkáját a KDNP által delegált Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ellen. Pokorni az elmúlt napokban több interjút is adott, amelyekben hangsúlyosan foglalkozott a köz- és a felsőoktatási intézményrendszer átszervezésének vitás kérdéseivel. Az interjúk a Népszabadságban és a Heti Válaszban jelentek meg, de hosszabb beszélgetést közölt vele pénteken a Magyar Rádió is.

Szalma szerint a fideszes politikus és társai „az ellenzéki sajtóhoz szaladgálnak”, hogy lejárassák az ország oktatási rendszerének megújításán fáradozó államtitkárság erőfeszítéseit. Szalma azt állította, hogy párttársai furcsának találják, hogy vannak, akik kormánypárti politikusként szinte naponta ugyanazokat az érveket hozzák fel a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkársággal szemben, amelyeket az előző nyolc évben kormányzó bukott liberális és szocialista politikusok hangoztattak.

Pokorni, a XII. kerület polgármestere azt mondta, soha nem találkozott még a KDNP budapesti elnökével, így szakmai kérdésekben sem volt alkalma vele vitatkozni. Ismeretlenül azonban arra hívja fel Szalma figyelmét, hogy a fővárosi KDNP-elnökség két tagja is az ő kerületében dolgozott éppen az oktatás területén. Lovas Pál nyolc éven át alakította az önkormányzat oktatásügyét, jelenleg is Pokorni tanácsadója.

A XII. kerület számos olyan programot kezdeményezett, ami csak mára lett a KDNP-s irányítású kormányzati oktatáspolitika része. A Hegyvidék önkormányzatának iskoláiból már évek óta nem megy ki úgy gyerek, hogy ne látogatott volna el a határon túli magyarlakta területekre. Szintén a kerület kezdte el az iskolai szociális és karitatív munka rendszerét a gimnáziumokban, és már három éve folyik a mindennapos testnevelés programja is.

Szalma Botond saját elnökségében érdeklődjön, ha baja van oktatáspolitikusi tevékenységemmel, kollégái részletesen be tudnak számolni róla, hiszen ők is alakítói voltak - üzente Pokorni.