Az elnök vágódeszkája

A világon háromféle ember létezik. Az egyik, miután átvette a balatonfenyvesi óvodások és óvónők által közösen készített, kisméretű papírmozaikot, amely a magyar tengeren úszkáló vitorlást ábrázol, hazafelé az M7-es első pihenőhelyénél kivágná az egészet a szemétbe. De még csak nem is a szelektívbe.

A másik a műalkotást hazavinné, elsüllyesztené valami fiók mélyére, aztán csak élete következő költözésekor vágná ki a szemétbe, ráadásul lehetőség szerint a szelektívbe.

A harmadik típusú ember pedig megbízná valami beosztottját, hogy tegye el a balatonfenyvesi remekművet a többi, talán értékesebb, viszont ízléstelenebb ajándék közé, aztán egyszer majd árverezzék el az egészet jótékonyan. Nyilvánvaló, hogy csak ez utóbbi embertípus alkalmas köztársasági elnöknek.

Tirana látképe

Hétfőn késő délután a budapesti Nagyházi Galériában árverést tartottak azokból az ajándéktárgyakból, amelyek 2005 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnöknél gyűltek össze. A bevételt a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonánák ajánlották fel, a tapasztalatlan árverés-látogató pedig ez alapján azt is hihette, hogy az esemény a kutyát sem fogja érdekelni, mint az ilyen karitatív dolgok általában. Ehhez képest néhány száz érdeklődő, csurig telt terem, elkapkodott árverési katalógusok és lelkes licitálók várták az ízléstelennél ízléstelenebb tárgyakat.

Az aukció online katalógusát érdemes alaposan áttanulmányoznia mindenkinek, akit érdekel a globális egyengiccs, a protokolláris ajándékozási kultúra, valamint ezen kettőnek a metszete. Ez egyébként elég nagy metszet. Nagyon úgy tűnik, hogy a világon számtalan tárgy készül, amit az emberek kizárólag azért vásárolnak, hogy magas rangú politikai vagy üzleti partnerükre sózzák rá. Egészen kizárt, hogy az emberiség történetében valaha bárki is késztetést érzett arra, hogy vásároljon magának egy borostyánnal díszített fém papírvágó-névjegytartó szettet. Vagy esetleg Jeruzsálem kétdimenziós makettjét, gyöngyház berakással. Vagy bármilyen papírnehezéket.

Szlovén levélnehezék

Az árverés egyik érdekes tanulsága egyébként éppen az volt, hogy rohanó világfalunkban mennyire uniformizálódott a giccs. Dél-Koreától Kanadáig mindenhol ugyanazokat a vackokat, miniatűr nemzeti jelképeket és hasonlókat ajándékoznak a magas rangú vendégnek. Kelet-Európa még úgy-ahogy tartja magát az ocsmánysági versenyben, azonban sajnos már a mi környékünkön is egyre ritkább a bőrdíszműves borzalom, a pozdorjafából készült díszes minihordó vagy az emlékérem Viktor Janukovics arcképével.

Az elárverezett tárgyak nagyobbik része egyébként nem külföldről, hanem Sólyom László hazai útjairól származott. A kínálat alapján bátran kijelenthető, hogy nem hordott még népet a hátán e Föld, amely minálunk jobban szeret  emlékplakettet gyártani. Nekünk elég egy olyan mérsékelten jelentős ünnep, mint Sándorfalva alapításának 130. évfordulója, és máris öntőformát ragadunk. Sajnos ezeket a tárgyakat a legnehezebb eladni, a sándorfalvai remekmű például csak 1000 forintos kikiáltási árán tudott elkelni. Cserébe viszont minket nem kapott még el a cseppet sem ízlésesebb díszkulcs-láz, Zaragoza ormótlan kincsét sem lehetett 7000 forint fölé küzdeni.

Vietnami pavilon makettje

Számtalan tétel volt ugyanakkor, amelyek a kikiáltási árukhoz képest hihetetlen áron cseréltek végül gazdát. Lehet, hogy az ilyen jótékonysági aukciókon eleve lentről szokás indulni, hogy minél többen élvezhessék ki a licitálás élményét, de mindenestre tény, hogy itt számtalan tárgy tízszerezte meg induló értékét, összesen több mint 15 millióért keltek az elnöki ajándékok. A két legszórakoztatóbb versenyt a kardos és a tollas szubkultúra mutatta be – az előbbi 3 200 000 forintig tornázott fel egy lengyel szablyát, az utóbbi pedig 320 000-ig egy olasz töltőtollat.

Sajnos nem derült ki, hogy államfők kapnak-e például szeszesitalokat is, vagy azokat megisszák még a jótékony célú árverés előtt. Mint ahogy az is rejtély marad most már örökre, hogy vajon eredetileg mi lehetett abban a japán származású üvegvitrinben, ami sajnos tök üresen került kalapács alá. A legkifinomultabb ízlésű vásárló díját így meg kell osztanunk az új-zélandi vágódeszkáért 46 000, illetve XVI. Benedek ijesztő portréjáért 38000 forintot kínáló licitálók közt.

Az igazi egyébként az lenne, ha az ilyen árveréseken az eredetileg ajándékozó országok-városok képviselői vásárolnák vissza saját tárgyaikat. Így a jótékonykodás is le lenne tudva, legközelebb is lenne mivel kedveskedni valami arra járó méltóságnak, és több giccset sem kellene termelni a világban.