Orbán Viktor is lerótta kegyeletét a Sándor-palotánál

2011.05.30. 09:16

Hétfő reggel Orbán Viktor miniszterelnök is lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt volt államfő, Mádl Ferenc emlékére a Sándor-palotánál.

A Sándor-palota déli bejáratánál felállított emlékezési helyen a kormányfő mellett megjelent Martonyi János külügyminiszter és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

Fotó: Honéczy Barnabás
Fotó: Honéczy Barnabás

A volt államfő tiszteletére a megjelentek mécsest gyújtottak, valamint beírtak abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki az elhunyt köztársasági elnök fényképe mellé.

Mádl Ferenc halála után gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. A Sándor-palota budavári sikló felőli bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét kitették egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el. A megemlékezés helyszínén katonák állnak díszőrséget.

A helyszínen gyertyát gyújtott Schmitt Pál államfő, és elsőként írt a részvétnyilvánító könyvbe. Úgy fogalmazott: "nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök".

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport