Az égést is ellenőrizné az ÁNTSZ

2011.05.31. 15:36
A dohányzást szigorító, januárban hatályba lépő törvény betartásának komoly ellenőrzésére készül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Paller Judit országos tiszti főorvos a dohányzásmentes világnap alkalmából elmondta: még hét hónap van arra, hogy az egyének, a szervezetek és a hatóságok felkészüljenek a törvény életbe lépésére.

Ez idő alatt az ÁNTSZ kidolgozza az ellenőrzés módszereit. Példaként említette, hogy egy munkahelyen a füst és csikk egyértelmű jel, de emellett keresik azt a módszert is, amellyel nagy bizonyossággal kimutatható a dohányzás – vagyis az, hogy történt-e égés – az adott helyiségben.

Paller Judit elmondta: a hatóság által kiszabott büntetés kettős felelősségű, ez azt jelenti, hogy ha valaki például egy munkahelyen rágyújt, akkor a munkáltatót és a munkavállalót is megbüntetik. A törvény szerint az egyénekre kiszabható bírság 20 ezertől 50 ezer forintig terjedhet, míg szervezetek esetében 1,5-2,5 millió forint is lehet.

Komolyan veszik

A törvény januári hatályba lépése után három hónapos türelmi időszak következik, csak áprilistól szabnak ki bírságot. Ettől függetlenül fokozott ellenőrzést terveznek, hogy megértessék, komolyan veszik a törvény betartatását.

Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetője elmondta: ellenőrzéseikről nyilvántartást vezetnek, hogy követni tudják, az egyes helyeken milyen eredménnyel jártak. Az adatok feldolgozása egy külön munkacsoport feladata lesz; a törvény célja az attitűdváltás.

Gauden Galea, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális irodáján belül a nem fertőző betegségek részlegének a vezetője, a dohányzásmentes világnap alkalmából elsőként gratulált ahhoz, hogy áprilisban a parlament megszavazta a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását.