Házkutatás a pécsi püspökség egykori szürke eminenciásánál

2011.05.31. 11:47 Módosítva: 2011.05.31. 11:57
Wolf Gyula katolikus pap két évtizedig irányította a háttérből pécsi egyházmegye gazdasági ügyeit. A kasszából mintegy három milliárd forint hiányzik, ezért fél éve nyomozás indult. A rendőrök a közelmúltban házkutatást tartottak Wolf lakásán, közben viszont Wolf munkaügyi pert indított a püspökség ellen.
Fotó: Kálmándy Ferenc
Fotó: Kálmándy Ferenc

Házkutatás tartottak a pécsi püspökség menesztett gazdasági főigazgatójának ingatlanjaiban. A Dunántúli Napló információi szerint Wolf Gyula pécsi és mohácsi lakását is átvizsgálták a rendőrök. Az akcióról szóló információt Wolf ügyvédje, Fenyvesi Csaba is megerősítette.

Wolfot 1988-ban szentelték pappá, 1990-től Mayer Mihály megyéspüspök titkára, majd a pécsi egyházmegye vagyonkezelője lett, később az egyházmegyei gazdasági ügyeit kézben tartó Fény Kft.-ben is átvette az irányítást, sőt résztulajdont is szerzett a cégben. A pénzügyek annyira lekötötték, hogy az utóbbi húsz évben papi tevékenységet nem is végzett. Munkásságát 1998-ban pápai kápláni kitüntetéssel ismerte el az egyház, miközben Pécsen vállalkozói körökben számos pletyka keringett agresszív üzleti stílusáról. A pletykákat erősítette, hogy Wolf vonzódott a feltűnő sportkocsikhoz, és köztudott volt róla, hogy drága ingatlanokat szerzett vagyonkezelői posztja segítségével.

Az egyházi gazdaság főigazgatójának ügyei akkor kerültek a rendőrség látókörébe, amikor tavaly egy volt pap feljelentette a püspökséget. A feljelentésben számos gyanús pénzügyi és ingatlanspekuláció is szerepelt. A nyomozás elrendelését követően Mayer Mihály püspök leváltotta Wolfot, és egy időre törölte a papi névsorból is. Januárban azonban Mayernak is mennie kellett.

Az egyházmegye új vezetése mintegy három milliárd forintos hiányt talált a püspökség gazdálkodásában.

Wolf szorult helyzete ellenére visszatámadta az egyházat: az országban valószínűleg elsőként munkaügyi pert kezdeményezett a püspökség ellen. A volt gazdasági igazgató több milliós kártérítést kért régi munkaadójától.

Egyházi forrásokból származó információink szerint nagy összegű követelése azért is meglepő, mert egyházi személyek még a menedzseri állásokkal azonosnak tekinthető posztokon is alacsony, 2-300 ezer forintos fizetéssel számolhatnak. Wolf nem ment el a maga kezdeményezte munkaügyi per első tárgyalására, ezért követelésének pontos tartalma sem került nyilvánosságra.