Konrád, Tivadar
4 °C
22 °C

Orbán Viktorral is dübörgött a takarodj

2011.06.01. 19:44
Tüntetések a demokratikus koalíciótól a rendvédelmisek vuvuzelázásáig. A kormány első éve és az utca.

Ha a második Gyurcsány-kormány első évével hasonlítjuk össze a nemzeti együttműködés rendszerének első évét ellenállásilag, nem volt ez olyan mozgalmas. Nem törtek be a tévészékházba, nem indult tank a Deák téren, nem most került egyenlőségjel a nemzeti ünnepek és az utcai harcok közé.

Ám eseménytelen így sem volt az év, az egyértelmű trendet pedig talán még egy olyan kentaur sem tagadná le, aminek az első két lába Bayer Zsolté, a hátső kettő Fábry Sándoré, a teste Habony Árpád stylistjáé, a feje pedig Gréczy Zsolt tökéletes inverze. Az MSZP bukása felett érzett közös eufóriából a kicsit hervadtan, de ébredező chartás-facebookos tüntetéseken keresztül eljutottunk a Pintér, sőt az Orbán, takarodj!-ig.

Ungváry Rudolf (Fotó: Barakonyi Szabolcs)
Ungváry Rudolf (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Hideg, sötét, nyirkos november volt még, amikor a Demokratikus Chartaélén Gyurcsány Ferenccel először ment ki az utcára, nagyjából ötezer résztvevővel. Ungváry Rudolf a csípős szélben elküldte a kurva anyjába azt, aki megkérdőjelezi a magyarságát, Gyurcsány pedig Demokratikus Koalíció néven indított demokratikus kezdeményezést. Akkor még annak reményében, hogy az alkotmányról népszavazáson dönthessen a nép. A rendezvényen nem volt semmilyen balhé, de szépen elindította a tüntetések sorozatát, és olyan sokan voltak rajta, amit ezután több hónapig nem is tudott felülmúlni senki.

Pár nappal később jött az LMP rendezvénye, ahol annyi történt, hogy elhangzott négy beszéd az Alkotmánybíróság épülete előtt, néhány száz fős hallgatóság mellett, aztán mindenki hazament. Persze a lehangoló lázadáshiányos novemberben ez is eseménynek számított.

December elején a hóesésben sétált át több száz egyetemista az ELTE egyik dél-budai épületétől az Egyetem térre, mert azt gondolták, helyzet van, és azt, hogy “mi voltunk az első demokráciában született generáció, ne mi legyünk az utolsó”. Bár Orbán Viktornak ezután sem kellett a magánrepülős menekülés részleteit fontolgatnia, ez a tüntetés már egy új irányvonal része volt: határozottan megkértek minden politikust, párttól függetlenül, hogy tartsa távol magát az eseménytől.

A tüntetések első hulláma az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásához, a nyugdíjak államosításához és általában a Fidesz kormányzási stílusához kötődött, decemberben viszont jött egy újabb fordulat, ami elindította a második hullámot: a parlament elfogadta a médiatörvényt.

A végszavazással egy időben ezerötszázan tüntettek a Szabadság téren. Innen is kiutálták a politikusokat, bár egyébként pontosan ugyanazokkal az érvekkel támadták a törvényt, amivel az ellenzék. Ez még csak a kezdete volt a sajtószabadsággal kapcsolatos megmozdulásoknak, de a témát nehezen is lehetett volna megkerülni, mert ebben az időben nemhogy magyar újságot, a meghatározó nemzetközi lapok nagy részét sem lehetett kinyitni enélkül.

Mielőtt azonban az Egymillióan a sajtószabadságért csoport berobbant volna, mellékszálként volt egy csendes tiltakozás Mong Attila és Bogár Zsolt rádiósok fegyelmi tárgyalása miatt.

Aztán jött az Első Nagy Gyurcsány Nélküli Megmozdulás: öt-hatezren gyűltek össze a Kossuth téren januárban, elénekelték Bródy Jánossal a Ha én rózsa volnék című dalt, meghallgatták Bakács Tibort, akiről ekkor még senkinek sem a szalámi jutott eszébe, és ekkor vált egyértelművé, hogy ha rendőrautókat nem is fog felgyújtani ez a tömeg, azért kezd alakulni a kormányellenes tábor magja.

Két héttel később megint összejöttek a fagyban, amikor ráadásul már Bródyhoz hasonló generációs sztárfellépők nem is voltak, úgyhogy a létszám is megfeleződött, de az elszántság nem. Dopeman elmondta, hogy nincs itt senkinek kétharmada, Kardos-Horváth János pedig azt, hogy Feri, segíteni kell, gyere vissza.

A játék kedvéért világpolitikai párhuzamot is kereshetünk, ahogy megtették a tüntetők is: a TASZ-os Dénes Balázs ekkor már kifejezte szolidaritását a két nappal korábban indult egyiptomi tüntetésekkel, amelyek pontosan ennek másnapján váltak egyértelműen forradalommá. Aztóta pedig, ahogy láttuk, megváltozott a világ.

A mi tüntetőink ezt nem érték el, de azt igen, hogy a harmadik sajtótüntetésen, március 15-én minden korábbit felülmúlt a megjelentek száma. Ahogy elolvadt a hó, a napsütésben most már mindenféle sztárfellépők nélkül is harmincezren gyűltek össze, hogy kiálljanak a sajtószabadság mellett. Az üzenet monoton sulykolása eddigre már a kevésbé birkatürelműekből előhozta az érzést, hogy nem is olyan rossz dolog a cenzúra, de azon a szép tavaszi napon, amikor egyébként még az állami rendezvényen is jól érezték magukat az emberek, miért fájt volna bárki feje a savanyúbélák miatt. A sajtószabadság-mozgalom ezzel csúcspontra jutott, később az Orbán-kormány finomított is valamit a törvényen, igaz, ez inkább a nemzetközi ellenállásnak volt köszönhető. A mozgalom közben egy félresikerül tescós vásárlás során elvesztette egyik meghatározó arcát, de úgy tűnt, ezt azért ki tudta heverni.

Az ellenzéki mozgalmakkal kapcsolatos értékelésekben korábban visszatérő elem volt, hogy jó-jó, tiltakoznak-tiltakoznak már most is páran, de majd akkor lesz az igazi, ha a gazdasági intézkedések érezhetővé válnak. Ahogy kitavaszodott, ez meg is történt: egy áprilisi hétvégén a szerzett jogaikat védő rendvédelmi dolgozók váratlanul olyan ütős, klasszikusan nyugat-európai értelemben vett tüntetést rendeztek, hogy még a takarodj-ínyenceknek sem volt okuk a panaszra. Füstben úszott az Andrássy út, megkapta a magáét a kormány. Igaz, akkor ezzel sokat nem értek el, nem tárgyaltak velük.

Ugyanezen a hétvégén a pártok is igyekeztek meglovagolni a növekvő elégedetlenséget és a jó időt. Visszatért az MSZP egy klasszikus Charta-rendezvénnyel, az LMP-sek pedig álarcban, Tétényi Éva esztergomi polgármester társaságában jelentették ki, a Fidesz 2014-ben megbukik.

Bár Tétényi nem kifejezetten a kormány, inkább a helyi Fidesz ellen szervezte akcióját, zarándokútja mégis belefér ebbe az összeállításba: száz támogatójával Budapestre gyalogolt, hogy az önkormányzat feloszlatását kérje.

A legütősebb rendezvény aztán a rendvédelmi tüntetés folytatása lett. A tűzoltók ravasz trükkjét, hogy a parlamenti ülésnap idején tartsanak biztonsági ellenőrzést, még cinikusan megfúrták, de amikor megint összegyűltek, már nem volt pardon, zengett a Pintér, takarodj, az Orbán, takarodj, körbevették az Országházat, majd addig kiabáltak és bőgették a riasztókat, amíg a belügyminiszter kénytelen volt lemenni közéjük. Pintért persze nem olyan fából faragták, hogy megijedjen több ezer kiabáló egyenruhástól, magabiztosan lépett fel (bár a biztonsági emberek gyűrűje valószínűleg nem tett rosszat a magabiztosságának), és úgy szerelte le a tüntetőket, hogy nem ígért többet annál, hogy folytatják a tárgyalást.

A következő felvonás egy fokkal kisebb szabású lett, de legalább megjelent egy új elem – a vuvuzela – a parlament előtti rendőrtüntetésen. A vége nagyon messze van még: a rendvédelmisek határozottságát a vegyészek, a pedagógusok és a húsipari dolgozók is megirigyelték, és szinte biztos, hogy lesznek más szakmák is. Arról nem beszélve: úgy tippeljük, Gyurcsány Ferencet is halljuk még felhevülten no pasaránozni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!