Kitiltották a szcientológusokat Jászapátiból

2011.06.06. 11:09
A város képviselők nemkívánatosnak minősítették az egyházat, annak drogmaraton nevű rendezvényét és a szervezőket.

A drogmaraton nevű rendezvénysorozat szervezői országszerte a drogok ellen demonstrálnak, gyermekintézményeknek kínálnak előadásokat, és legtöbb helyen fogadják is őket. Jászapátiból azonban kitiltották őket, mert a képviselők szerint a kampánykérdőívek adatvédelmi szempontból aggályosak, a szórólapok pedig nem elriasztják, hanem kíváncsivá teszik a gyerekeket a kábítószerekre – írja a szoljon.hu.

A testület csütörtöki határozata azonban megkésett volt, a drogmaratonra ugyanis már két nappal korábban sor került. Pócs János polgármester az egyik szórólapról származó idézettel demonstrálta, hogy miért szerették volna távoltartani a rendezvényt a várostól:

"Hogyan hatnak a drogok? Egy kis adag serkentőszerként hat (felgyorsít), egy nagyobb adag nyugtatóként hat (lelassít). Tehát bár a drogok rövid távú segítséget nyújtanak, a fájdalomcsillapításban is segítenek."

Az eset nem egyedülálló, Jászapátiban hat éve egyszer már volt rá példa, hogy nem fogadták a városban a Drogmentes Magyarországért Mozgalmat és annak akcióját, mely mögött szintén a szcientológusokat sejtették. Most, csütörtökön, a testület határozatban erősítette meg az említett, hat éve született döntését.