Klotild
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Orbán 9 évre nevezheti ki az Adatvédelmi Hatóság elnökét

2011.06.07. 16:21
Az eltörölt adatvédelmi ombudsman helyett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság sújt majd le a jogsértőkre. Szankcionálják a "globalizáció által teremtett új helyzetből" eredő visszaéléseket.

A jövőben akár tízmillió forintig terjedő bírsággal is sújthatja a személyes adatokkal visszaélőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által felállítani tervezett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely az új alaptörvényből kimaradó adatvédelmi ombudsman feladatait veheti át.

Az elképzelés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló kétharmados törvény tervezetében szerepel, amely kedden került fel a kormány honlapjára. A KIM ebben kiszámítható jogvédelmet, valamint követhető szabályokat és hatékony működést ígér az állampolgároknak, illetve az állami szerveknek. (A  tervezetet még nem tárgyalta a kormány, így az nem tekinthető a kabinet álláspontjának.)

Globalizáció által teremtett új helyzet

Az előterjesztés a biztosi poszt megszüntetését egyebek mellett azzal indokolja, hogy az ombudsmani hatáskör és eszköztár nem nyújt megfelelő lehetőséget a jogsértések kivizsgálására és szankcionálására, ráadásul szerintük a hatóság a biztosnál hatékonyabban tud majd fellépni a "globalizáció által teremtett új helyzetben".

A tervezet új fórumot hozna létre az adatkezelőkkel történő kapcsolattartásra, az úgynevezett belső adatvédelmi felelősök konferenciáját a felállítani kívánt hatóság elnöke vezetné. A KIM emellett a hatóság számára megteremtené annak lehetőségét, hogy díj ellenében adatkezelési műveleteket vizsgáljon felül.

9 évig felügyeli a tiszta közéletet

Az új hatóság az elképzelés szerint feladatkörében nem utasítható, azokat kizárólag az Országgyűlés jelölhetné ki számára, míg vizsgálatait bejelentés alapján, de hivatalból is lefolytathatná.

A hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki kilenc évre olyan jogi végzettségű személyek közül, akik az adatvédelmet vagy az információszabadságot érintő eljárások ellenőrzésében legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy e területek valamelyikén tudományos fokozatot szereztek.

A tárca értékelése szerint a törvény tervezete a tiszta közélet megteremtése érdekében továbbra is biztosítja az állami, önkormányzati működés és gazdálkodás átláthatóságát. Az indítvány alapján a hatóság egyszerre járhatna el a személyes adatok kezelésével és a közérdekű adatok megismerésével összefüggő ügyekben. A tervezet az információs jogokhoz sorolja például a közfeladatot ellátó szervek azon kötelezettségét, amely a közélet működésének átláthatósága szempontjából alapvető jelentőségű adatok elektronikus úton történő közzétételét várja el.